BÓDVALENKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2009. augusztus 19., szerda 00:12

Bódvalenke freskófaluvá válik
Borsod – Abaúj – Zemlén megye egyik leghátrányosabb helyzetű települése szeretne kitörtni eddigi létéből. Megmutatni, hogy kis segítséggel és sok akarattal, összefogással ilyen helyzetből is van kiút. Mindezt egy projekt megvalósításával akarják elérni, melynek lényege abban áll, hogy freskókat készítenek a házak falára, melyek a lakók életét, álmait tükrözik.
A projekt első felében – idén őszig – 17 ház falán fognak megjelenni a képek, melyeket Horváth János miskolci festőművész készít a helybeli gyermekek segítségével.
Amennyiben elegendő segítség érkezik, a projekt további részében az Aggteleki Nemzeti Parkkal együttműködve kezdenének hozzá a falut körülvevő láp rendbetételéhez, megnyitva azt a turisták számára.
Ezzel a kezdeményezéssel munkát biztosítanak a községben élő emberek számára, ezáltal pedig átalakul a falu életmódja.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.