BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. április 26., csütörtök 01:38

Civil társadalom nélkül az önkormányzatok és az állam sem működhet
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára április 25-én, Budakeszin civil szervezeteknek rendezett fórum keretében ismertette az új civil törvényt, így a résztvevők első kézből kaptak választ a felvetődő kérdésekre.

A több mint egyéves, példaértékű és mélységű társadalmi egyeztetési folyamatot követő előkészítő munka után – 2011. december 5-én elfogadta az Országgyűlés az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt. Az új törvénnyel a civil szervezetek stabil, átlátható szabályozásra és kevesebb adminisztrációra, az állampolgárok pedig sokkal pontosabb, világosabb szabályokra, a civil szervezetek közpénzfelhasználásával kapcsolatban pedig megnyugtató garanciákra támaszkodhatnak.
„Civil társadalom nélkül az önkormányzatok és az állam sem működhet” – jelentette ki a helyettes államtitkár úr, aki budakeszi előadásában kiemelte, hogy az új törvény értelmében természetes személyek már két fővel létrehozhatnak civil szervezetet. Fontos változás még az is, hogy idén január elsejétől a közhasznú jogállású szervezetek kizárólag kettős könyvvitelt vezethetnek. A beszámolónak tartalmaznia kell a mérleget, eredménykimutatást, kettős könyvvitel esetén pedig a kiegészítő mellékleteket. Közhasznú jogállás esetén közhasznúsági mellékletet is szükséges készíteni. Az elfogadott beszámolót a 2012-es évtől kezdve az összes civil szervezetnek kötelessége letétbe helyeznie minden év május 31-éig a bíróságon, és a saját honlapon két évig elérhetővé kell tenni – számolt be Latorcai Csaba a civil szervezetek működését érintő fontos változásokról. Az állam és az önkormányzat is csak olyan szervezettel szerződhet és részesítheti támogatásban, amely határidőben eleget tesz beszámolási kötelezettségének. A bíróság egy közhiteles nyilvántartás alapján nyilvánosságra hozza az adatokat. Dr. Latorcai Csaba rendkívül jelentős lépésként értékelte, hogy sikerül a civil szervezetek vonatkozásában egy – mindenki számára ingyenesen elérhető – közhiteles, elektronikus nyilvántartást létrehozni.
Mivel az civil szervezetekre vonatkozó információk közhiteles nyilvántartás útján megismerhetők, ezért a civil szervezeteknek nem kell majd a bíróságnál sorban állniuk 30 napnál nem régebbi kivonatért minden egyes pályázati anyagnál. A helyettes államtitkár úr ettől az intézkedéstől azt reméli, hogy lényegesen csökkenthető a civil szervezeteket sújtó adminisztrációs teher. A felszabaduló erőforrásokkal a szervezetek valóban azokért a célokért tudnak majd dolgozni, amelyekért létrejöttek. Ez a közös célunk; ez az, amit megfogalmaztunk a kormányprogramban; ez az, amiért a kormányhivatalban nap, mint nap dolgozunk – jelentette ki dr. Latorcai Csaba.
 
A Nemzeti Együttműködési Alapra vonatkozó szabályok közül a helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben február 15-éig ki kell írni a pályázatokat, idén ez a határidő március 15-e volt. Az új szabályozás rögzíti, hogy a Tanács és a kollégiumok tagjainak, illetve azok közeli hozzátartozóinak pályázatai érvénytelenek, és nem lehet a Tanács, a kollégium tagja, aki politikai párt vezető testületében dolgozik, országgyűlési  vagy önkormányzati képviselő, polgármester, illetve aki a megelőző mindkét ciklusban az Alap valamelyik vezető testületének tagja volt. A kedvezmények 2013. dec. 31-éig vehetők igénybe – tette hozzá Latorcai Csaba, aki ezután tájékoztatást adott a Civil Információs Centrumok működéséről is. A törvény elrendeli a Civil Információs Centrumok működtetését inkubátorházi feladatok ellátására, illetve annak érdekében, hogy az új jogszabály alkalmazására történő átállás a lehető leggyorsabban megvalósulhasson. E szervezetek fognak helyben segítséget nyújtani azon civileknek, érdeklődőknek, akik a Civil Információs Portál és a közhiteles nyilvántartásnál több vagy épp mélyebb információhoz szeretnének jutni. Első körben megyei szinten alakulnak Civil Információs Centrumok, később a járási központokban is.
 
Dr. Latorcai Csaba bejelentette, hogy a pályázatok, támogatások első köre kiírásra került. Megjelentek az első működési célú pályázatok, melyek elektronikus úton az Eper-rendszeren keresztül (www.eper.hu) nyújthatók be.
Pályázatok benyújtási határideje:
2012. 05. 02. Nemzeti összetartozás kollégium
2012. 05. 03. Társadalmi felelősségvállalás kollégium
2012. 05. 04. Mobilitás és alkalmazkodás kollégium
2012. 05. 07. Közösségi környezet kollégium
2012. 05. 08. Új nemzedék jövőjéért
A részletes pályázati kiírásról a Wekerle Sándor alapkezelő honlapján (www.wekerle.gov.hu) lehet tájékozódni.
Május végére várható a programfinanszírozási pályázatok kiírása is.
A széles körben megjelent – Herceghalom, Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budapest, Páty, Törökbálint településekről érkezett – civil szervezetek képviselői az előadást követően a helyettes államtitkár úrtól kimerítő választ kaptak kérdéseikre.

Balczó Kornélia/Budakeszi Hírmondó


5 csatolt kép Civil szervezetek2Civil szervezetekFajtha Anita, dr. Csutoráné dr .Győri Ottilia, dr. Latorcai Csabadr. Latorcai Csaba dr. Csutoráné dr. Győri OttiliávalCivil szervezetek3
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.