SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. május 17., csütörtök 12:18

Jól őrködik a hőkamera Nagylakon
A Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség hőkamerája féltő szemeit a magyar államhatárra vetette tegnap éjszaka is, amikor szaladgáló emberek csoportjára lett figyelmes. A látvány érdekes volt, mint kiderült 9 határsértőt üldöztek a román határrendőrök, akik jogellenesen szerették volna átlépni a román – magyar határt, adta az információt a magyar határrendész kérdésére a szomszédos határőrizeti szerv. Az eseményre azonnal reagáltak a magyar rendőrök, intézkedtek a kérdéses határszakasz lefogására, valamint közvetlen információkkal látták el és ezzel segítve román kollégáik munkáját.
A kérdéses 9 fős csoport még román területen kettévált, így öt fő a román mélység felé, míg 4 fő közvetlen a magyar határ felé vette az irányt, akiket már tárt karokkal vártak a nagylaki határrendész járőrök.
Az elfogásukat követően, az igazoltatás során kiderült, hogy ketten Marokkóból, ketten pedig Algériából származnak. Meghallgatásuk alkalmával elmondták, hogy hazájukból hónapokkal ezelőtt indultak el a jobb megélhetés reményében. Először Törökországba érkeztek legálisan saját útlevelükkel, ahol embercsempész segítségével Görögországba, onnan Makedóniába, Szerbiába, majd Romániába mentek illegálisan. Útjuk során Görögországban, valamint Szerbiában elfogták őket a határrendőrök, majd menekült táborokba kerültek, de onnan megszökve fojtatták útjukat.
A jó együttműködésnek köszönhetően a 9 fős migráns csoportból 5 főt még román területen a román határrendőröknek, 4 főt pedig magyar területen a nagylaki határrendészeknek sikerült elfogni. A 2 marokkói, valamint 2 algír ügyében idegenrendészeti eljárás indult, mely keretében kitoloncolásra kerülnek Romániába.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.