BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2012. május 21., hétfő 09:15

Kékfény: zsarolók és tolvajok rendőrkézen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság ügyeletén 2012. május 14-én tett feljelentést egy sértett, akit fenyegetéssel arra kényszerítettek, hogy pénzt fizessen- egy mondvacsinált ürügyre hivatkozva. A kapitányság munkatársai a sértett kihallgatását követően akciót szerveztek, melynek eredményeképpen a kora délutáni órákban Csepelen három személyt fogtak el a bűncselekménnyel összefüggésben.
 
A bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban két fő ellen indult eljárást, mivel részletes, feltáró jellegű vallomást tettek. Ellenük a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság bíróság elé állítást indítványoz.
 
Az utóbbi időben elszaporodtak Hároson a kiskertekből történő fémkaró lopások. Ennek megakadályozására, illetve felderítésére a közrendvédelmi állomány különös figyelmet fordít, melynek eredményeképpen a Budapest Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2012. május13-án a délutáni órákban Csepel illetékességi területén járőrszolgálati tevékenységük ellátása során felfigyelték egy vascsöveket cipelő 35 év körüli férfire, aki a rendőrautót meglátva a vascsöveket eldobta és futásnak eredt. A kerületi rendőrkapitányság munkatársai rövid üldözés során elfogták a férfit . A járőrök a cselekmény elkövetésével kapcsolatban intézkedés alá vontak még két másik személyt – egy 43 éves és egy 37 éves budapesti lakost – is, akik a közelben tartózkodtak.
Mindhárom személy a kerületi kapitányságra előállításra került, elszámoltatásuk megtörtént, melynek során elmondták, hogy az elfogásuk napján több hasonló bűncselekményt is elkövettek Csepel terültén.
Az elfogott és gyanúsítottként kihallgatott személyek ellen a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság szabálysértési értékre elkövetett betöréses lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.