SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. július 3., kedd 14:44

Focimezek és más hamis márkajelzésű ruhák Nagylaknál
Több ezer hamis márkajelzésű focimezt és egyéb ruházati terméket találtak egy szlovák kamionban a pénzügyőrök Nagylaknál; az áru piaci értéke meghaladja a 30 millió forintot – közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse kedden az MTI-vel.
Némedi Varga Éva elmondta: a pénzügyőrök hétfőn közúti ellenőrzést tartottak, amelynek során megállítottak egy szlovák rendszámú teherjárművet. A sofőr által bemutatott okmányokból kiderült, hogy a jármű textilárut szállít Törökországból Szlovákiába.
A pénzügyőrök a jármű szigorított ellenőrzése során a rakományban 520 szerzői jog alatt álló Eb-focimezt és több mint 7 ezer, márkavédett jelzésű szabadidőruhát, farmernadrágot, alsónadrágot, férfiinget, pólót, sálat, övet találtak.
A szakértő előzetes véleménye szerint valamennyi focimez és a többi ruházati termék is hamisítvány.
A szállítmányt lefoglalták, a pénzügyi nyomozók ismeretlen tettes ellen szerzői jog megsértése, valamint áru hamis megjelölése bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.