SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. szeptember 12., szerda 07:27

Bűnmegelőzés is tanulható az egyetemen
A rendőrségi bűnmegelőzésnek kiemelt terület az ifjúságvédelmi tevékenység, melynek elsődleges színterei az általános és középiskolák. Mivel ez a munka elképzelhetetlen a tanárokkal, nevelőkkel való együttműködés nélkül, fontos feladat a leendő pedagógusok szervezett körülmények között történő felkészítése is.                
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az idei évben is meghirdette kriminálprevenciós kurzusait az egyetem hallgatói számára. A bűnmegelőzési oktatás szeptember 12-től indul újra a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Juhász Gyula Pedagógusképző Karán.
Az általános bűnmegelőzési illetve drogprevenciós oktatás már több mint 10 éves múltra tekint vissza.  Az indulás 2001-re tehető, amikor a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya speciálkollégium keretein belül adott tájékoztatást az érdeklődő hallgatóknak a rendőrségen folyó prevenciós munkáról. Az érdeklődésre való tekintettel a következő tanévtől már kreditpontot érő féléves kurzussá nőtte ki magát a kezdeményezés. Az egyetem rektora és a rendőrkapitányság vezetője által 2009-ben kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően tanévenként 2 tantárgyból 3 kurzus indul.
A „Drogprevenció” tárgyat a pedagógusképző kar hallgatói vehetik fel. A cél, hogy a jövő pedagógus generációjának minél nagyobb része rendelkezzen megfelelő szakmai ismeretekkel a kábítószer-problémát illetően. Saját maguk és a későbbiekben rájuk bízott fiatalok érdekében is legyenek tisztában a kipróbálás és rendszeres fogyasztás egészségügyi, társadalmi veszélyeivel, a hatályos jogi szabályozással, tudják, szükség esetén kihez fordulhatnak segítségért.
A másik tantárgy az "Általános bűnmegelőzési ismeretek”, melyet a pedagógusképző karra járók mellett az egyetem bölcsészhallgatói számára is meghirdettek. Az órákon bemutatják a bűnmegelőzési tevékenységet, a prevenció lehetőségeit, formáit, de bepillantást engednek más osztályok munkájába is.
Az órákat a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának előadóival együttműködve a rendőrség különböző szakterületeken dolgozó munkatársai, esetenként külsős szakemberek tartják.
Az előadásokon olyan témákkal (fiatalkori bűnözés, családon belüli és iskolai erőszak, kábítószer-probléma, áldozatvédelem, az internet veszélyei, környezetvédelem, baleset-megelőzés, helyszínelői munka…) kapcsolatban szerezhetnek ismereteket a hallgatók, melyeket hivatásuk gyakorlása és mindennapi életük során is igen jól hasznosíthatnak majd.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.