GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. október 1., hétfő 22:21

Sószoba a palotakerti bölcsődében
Sószobát adtak át az 1. számú Városi Bölcsődében  október 1-jén. A másfél millió forint értékű beruházás a GlaxoSmithKline Kft. támogatásából valósult meg, mondta a kis ünnepségen Tóth Tibor alpolgármester.

Hozzátette: egy éven belül két változás érintette kedvezően a bölcsőde lakóit. Az első az intézmény betonkerítésének kifestése volt, amit április 21-én készítettek el. A szemet gyönyörködtető motívumokkal díszített kerítés a bölcsőde esztétikai értékét növeli, a sószoba az egészségmegőrzést segíti.
Varga Gyöngyi, az 1977-ben megnyílt bölcsőde vezetője – aki éppen egy éve kapta meg kinevezését –, elmesélte, hogy a sószoba helyisége korábban dohányzóként működött. Kiemelte, hogy közösségben, az összefogás erejével a gazdasági válság ellenére is teljesíthetők nemes célok.  Csúzi Gergely, a GlaxoSmithKline Kft. gödöllői gyártóegységének gazdasági vezetője a cég társadalmi felelősségvállalása részének nevezte a támogatást.
Mint megtudtuk, a sószoba falára egy tonna só került, a gyerekek 300 kiló sóőrleményben játszhatnak. Az átadási ünnepség műsorában az Erkel iskola 6. a osztályos tanulói működtek közre.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.