BUDAPEST FŐVÁROS III. kerület - Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
2012. október 3., szerda 14:46

Nevet kapott két kerületi köztér
Fischer Ágoson és Kiss Mihály nevét viseli a jövőben két-, eddig névtelen terület belső Óbudán.
Személynevek vonatkozásában a Fővárosi Önkormányzat jogosult a budapesti közterületeket elnevezni. A testület szerdai közgyűlésén a városatyák elfogadták Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának javaslatát, mely szerint a két példás életű pap erkölcsi nagyságára – mely a kiszolgáltatott gyermekek és fiatalok gondozásában és védelmében nyilvánult meg - utcanév emlékeztessen a jövőben.
Fischer Ágoston (1863-1918) pápai káplán. 1885-től papként, majd hitoktatóként tevékenykedett. 1900-tól Óbudán a Jó Pásztor zárda és templom, majd az Irgalom Háza lelkésze volt, később a főváros minden kerületében alapított Szent Alajos Segítő Egyletet. 1912-ben saját összekoldult pénzéből megvalósította legfőbb célját, a kallódó fiatalok számára egy ifjúsági otthont, melynek haláláig vezetője volt. A kerületi önkormányzat korábban Óbudai Szociális Díjat nevezett el róla.
A Slachta Margit rakpart, Dereglye utca, Árpád fejedelem útja által határolt területet mától Fischer Ágoston parknak hívják.
Kiss Mihály (1891-1947) szalézi szerzetes pap. 1916-os pappá szentelése után Fiuméban rövid ideig kórházlelkész, majd az ottani magyarok hitoktatója. A II. világháború legsúlyosabb éveiben vezette a szalézi intézetet, menekült gyermekeket és felnőtteket mentve. A vészkorszakban számos zsidó kisgyermeket és üldözöttet bújtatott a nyilasok kegyetlenkedései elől.
A Bláthy Ottó Titusz Szakközépiskola és Gimnázium és a Bécsi út közötti terület a Kiss Mihály park nevet viseli a jövőben.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.