GÖD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. október 7., vasárnap 09:31

Labdarúgás: Gödön megalakult a Mészöly Focisuli hatodik bázisa
Együttműködési megállapodást írt alá pénteken a Mészöly Focisulival (MFS) a Gödi Sportegyesület (GSE), melynek értelmében a Duna-parti településen működik a jövőben az MFS hatodik utánpótlás-bázisa, Gödi Mészöly Focisuli néven.


A szerződést – mely a 2002-2006-os korosztály tagjainak képzésére, versenyeztetésére terjed ki – a névadó Mészöly Géza mellett dr. Horváth László GSE-elnök látta el kézjegyével.


„Megtisztelő, hogy az önkormányzat épületében kerül sor az aláírásra, amin részt vesz a polgármester úr, alpolgármester úr illetve a sportot felügyelő bizottság vezetője is, nyomatékosítva ezzel a gödiek komoly szándékát, hozzáállását” – mondta köszöntőjében Mészöly Géza.
„Nehéz döntés volt, hogy a gyerekeket átadjuk egy másik egyesületnek, de szakmailag előrelépést látunk, és a fiatalok érdekeit a szerződésben megvédjük” – tette hozzá Horváth László.


Mint az aláírást követően Újvári Gábor, az MFS ügyvezetője elmondta, a csatlakozás 62 gödi gyermeket érint, ők már három csoportban vehetnek részt a versenyeztetésben. „A Mészöly Focisulinak összesen 500 igazolt játékosa van, az iskolákon, testnevelőkön keresztül további 600 iskoláskorúra van ráhatásunk, a gyermekeket 40 csoportban versenyeztetjük” – mondta az ügyvezető.
A 2002-2006-os korosztály edzései – Wagner Bálint, Gyenes Zsolt és Sápi Zoltán irányítása mellett – maradnak a Gödi SE telephelyén, a foglalkozásokat az MFS részéről egy edző rendszeresen fogja látogatni. A legtehetségesebbek bekerülhetnek egy tehetséggondozási programba, akik hetente egyszer a bázisok legjobbjaival a kiemelt csoportban, közösen készülhetnek.


Markó József, Göd polgármestere üdvözölte a kezdeményezést, mint mondta, a város sportfejlesztési stratégiája alapján a GSE felel a város sportéletéért, jelentős részt vállalt a TAO-támogatásokból adódó fejlesztések terén is; az önkormányzat a pályahasználat, és a szervezések terén is minden segítséget biztosít a sikeres együttműködés érdekében.


Mohai Gábor szakosztályvezető szerint szakmai előrelépést jelent a gödi fiatal edzők számára az MFS-hez való csatlakozás. „A korrekt hozzáállást mutatja, hogy már az aláírást megelőzően kapukat, labdákat, sportszereket kaptunk az MFS-től” – mondta Mohai.


Az MFS Ürömön kezdett működni, majd a rendszerhez Csillaghegy, a MAC, Marczibányi tér, Újbuda és most Göd is csatlakozott. A megállapodás egyelőre egy esztendőre, „próbaévre” terjed ki, a folytatásban mindkét fél bízik.


Fotó: Bea István/Gödi Körkép

2 csatolt kép gse_meszoly1gse_meszoly
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.