HERNÁDSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2012. november 4., vasárnap 21:24

Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz
Dr. Orbán Viktor
Miniszterelnök úr részére
 

Tárgy: Kísérőlevél a nyílt levélhez
 

 
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
 
 
Hernádszentandrás község polgármestereként, az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás elnökhelyetteseként, valamint a több mint ezer kistelepülést vezető kolléga nevében a mellékelt levelemben foglalt gondolatokat ajánlom szíves figyelmébe, és a kiemelt kérdések tekintetében kérem megtisztelő közbenjárását.
 
Levelem tartalmát a kistelepülések, különös tekintettel a több mint ezer 500 fő alatti község sajátos helyzetének, valamint azok vezetőinek megítélésében, munkavégzésük feltételrendszerében bevezetni kívánt változtatások súlyos következményeit előrevetítő 2013-as évkezdéssel összefüggő hatásainak bemutatása képezi.
 
Magyarországon jelenleg még a legkisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek az említett kistelepülések, ugyanakkor létük, fejlődésük, fizikai és szellemi megerősítésük kulcskérdés az ország és a magyar Vidék jövője szempontjából.
 
A fentebb leírtak fontossága miatt fogalmazódott meg az alábbiakban mellékelt nyílt levél, mely egyben egy közös kérés is Miniszterelnök Úr felé, hogy az önkormányzatiság és a közigazgatás új rendszerében minden szereplő valódi munkatársi közösséget alkotva partnerként, és kellő súllyal lehessen jelen.
 
Hernádszentandrás, 2012-11-04

Tisztelettel:

Üveges Gábor
polgármester


1 csatolt dokumentum Nyílt levél
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.