SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. november 26., hétfő 15:12

Együttműködik Konfuciusz Intézet és a Szabadtéri
A kínai kultúrát népszerűsítő rendezvényeket szervez a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi, a Kungfu legenda (Chun Yi) című előadásaihoz kapcsolódóan.
Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetője a két intézmény közötti együttműködési megállapodás aláírása alkalmából rendezett hétfői sajtótájékoztatón elmondta: már hagyomány, hogy a Dóm téri fesztiválon páros években a nemzetközi néptánc-találkozó tematikus műsora, páratlan években pedig külföldi táncszínházi produkció szerepel. Közlése szerint a fesztivál szervezőinek már 2008 óta vágya, hogy Szegeden is láthassa a közönség a Kungfu legenda címet viselő, kivételes színházi előadást. 
A produkciót 2004 óta játsszák a pekingi Vörös színházban, és a külföldi turnékkal együtt több mint félmillió néző látta már. A kungfu filozófiáját és különleges technikáját bemutató produkció ötvözi a balett, a modern tánc, az ének, a zene elemeit a harcművészet mozgásvilágával. A több mint hatvanfős társulatot professzionális harcművészek, táncosok és akrobaták alkotják.

Szentmártoni Lívia, az SZTE Konfuciusz Intézet vezetője emlékeztetett arra, hogy az októberben létrejött intézmény kiemelt feladata a kínai nyelv oktatása mellett az ország kultúrájának bemutatása. Ezért az intézet a jövő augusztusi előadásokhoz kapcsolódóan a kínai kultúrát népszerűsítő kísérő rendezvényeket szervez, ezeken az érdeklődők megismerkedhetnek a kungfu harcművészettel és a kalligrafikus kínai írásmóddal éppúgy, mint a teakészítés művészetével.
Ujhelyi István, az országgyűlés alelnöke, az intézet tanácsadó testületének a vezetője kiemelte, szinte az egész világ Kínával akar "kezet fogni". Hangsúlyozta, a kínai gazdasági és oktatási kapcsolatok erősítése szempontjából kiemelkedő fontosságú a kulturális kötelékek szorosabbra fűzése. A politikus elmondta, az előadás jó apropót teremt arra, hogy számos politikailag, gazdaságilag és diplomáciailag fontos személyt Szegedre csábítsanak, amely jó hatással lehet majd a már elkezdett kapcsolatokra. Ujhelyi reményei szerint a jövő nyári táncszínházi bemutatót újabb kínai produkciók vagy éppen kiállítások követhetik Szegeden.

5 csatolt kép 21543
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.