BUDAPEST FŐVÁROS X. kerület - Kőbánya Önkormányzata
2012. november 27., kedd 20:20

Körforgalom avatás a X. kerületben
Kőbányán átadták a rekordidő alatt elkészült Új köztemető előtti körforgalmat. A korábbi nehezen átlátható, balesetveszélyes és forgalmi torlódásokat okozó kereszteződést felváltó új csomópont megépítése mintegy hat hónapot vett igénybe.
Az ünnepélyes avatón Tarlós István főpolgármester elmondta, hogy Kőbánya korábbi polgármesterének, mostani főpolágrmester-helyettesnek, Dr. György Istvánnak a javaslatára másfél éve kezdődött a tervezés, s Kőbánya önkormányzatának és mostani polgármesterének, Kovács Róbertnek példaértékű támogatása révén mára megvalósulhatott a fővárosi jelentőségű beruházás. Az eredetileg 600 millió forintos tervezett költségvetés helyett 381 millió forintból épült meg a körforgalom – az összeg kétharmadát Budapest, egyharmadát a Kőbányai Önkormányzat biztosította. „Ismét csináltunk valamit, ami időszerű volt, aminek értelme volt, s ettől jó érzés tölthet el bennünket” – mondta a főpolgármester.
Dr. György István főpolgármester-helyettes egy régi mondást idézve azt mondta, hogy az embernek meg kell változtatnia a megváltoztathatót, belenyugodni a megváltoztathatatlanba, ám a legfontosabb, hogy ezeket jól meg tudja különböztetni. A most átadott körforgalom remek példa erre a jó döntésre és arra az összefogásra is, amellyel a főváros és Kőbánya vezetői is kezelték a beruházást. A főpolgármester-helyettes szerint a mai átadás több mint egyszerű körforgalom-avató, hiszen nemcsak Kőbánya, de az egész város 15-20 esztendős gondját orvosolja, s mindezt nagyon szűkös pénzügyi körülmények között.
Kovács Róbert polgármester megköszönte a főváros, valamint közvetlen munkatársai támogatását, és azt az együttműködést, amelyre végig a konstruktivitás és a kölcsönös segítség volt a jellemző. Avató beszédében több példát is hozott a budapesti-kőbányai együttműködésre – megemlítette a Liget tér átalakítását szolgáló közös projektet, s az ugyancsak jelentős útfelújításokat is. „Ha jó szándékú, szorgalmas és kreatív emberek együtt gondolkodnak, akkor sok hasonló beruházást avathatunk. A két önkormányzat közös munkáját jól szimbolizálja a körforgalom két gyűrűje, amelyek az egymásrautaltságot és egymás kiegészítését is magukban hordozzák” – mondta Kőbánya polgármestere.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.