SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. december 16., vasárnap 14:11

Könyves kuckó nyílt a Szegórában
A Szent-Györgyi Albert Agórával egy időben  december 14-től a nagyközönség számára is megnyílt az Agóra Gyermekkuckó, a Somogyi-könyvtár új fiókkönyvtára, amely a tudományos és kulturális központ földszintjén közel 30 négyzetméteren, több mint 3 ezer kötettel, jelentős részben gyermek és ifjúsági irodalommal áll az érdeklődők rendelkezésére.                
Szegeden a város legfontosabb értékét, a tudást jelképező Szent-Györgyi Albert Agórában naponta több száz látogatóra számítanak. A 6750 négyzetméteres hasznos alapterületű épület földszintje és első emelete közművelődési funkciókat tölt be és a legkisebbektől a nyugdíjasokig valamennyi korosztálynak kínál programokat. Ebben a közegben várja kicsi és nagy látogatóit a Somogyi-könyvtár üzemeltetésében az Agóra Gyermekkuckó. A gyermekkuckó hétköznapokon 13 órától 18 óráig, szombaton pedig 9-től 13 óráig tart nyitva. Januártól tizenegy fajta újságot, folyóiratot is lapozgathatnak majd a kis családi könyvtárba betérők.

2 csatolt kép 21
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.