MEZŐHEGYES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
2012. december 29., szombat 07:21

Bölcsődét avattak - otthonos, szép környezet várja majd az aprónépet
December 28-án ünnepélyes keretek között adták át a tíz férőhelyes bölcsődét Mezőhegyesen. A parkváros, a mintegy 24 millió forintos beruházáshoz 95 százalékos támogatást nyert. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.                      
Kovácsné dr. Faltin Erzsébet polgármester avatóbeszédében elmondta: a bölcsődei pályázatot Hollósné Havasi Helén, korábbi vezető óvónő készítette elő, melyet megnyert a város. A 2011-es időszaki választást követő első ülésen, az új mezőhegyesi képviselő-testület az ünnepélyes eskütétel és a megbízólevelek átvételét követően azonnal munkaüléssé alakult át, ahol többek között jóváhagyta a bölcsődeberuházás folytatását, a későbbiekben pedig a kivitelező kiválasztására közbeszerzési pályázat kiírásáról is határozott.
A pályáztatás során, az úgynevezett cukorgyári óvodában kialakítandó intézményegység kivitelezésére, a Mezőhegyesi Létesítménygazdálkodási és Szolgáltatási Kft. kapott megbízást: Tátrai György és Balogh István irányításával. A 2012. május 21-én megkezdett építési munkálatokat augusztus 23-ára fejezte be a kivitelező. A bölcsőde, a közeljövőben, az új József Attila Általános Művelődési Központ vezetője: Soósné Záluszki Mária vezetésével kezdi meg munkáját.
Soósné Záluszki Mária arról tájékoztatta magazinunkat, hogy a tíz férőhelyes gyermekintézményben az apróságok gondozói-nevelői munkáját Gál Zoltánné és Szarkáné Kondacs Gabriella gondozónők fogják ellátni. Munkájukat még egy fő segíti majd. Kiemelte: a két gondozónő, már az átadást megelőzően is rendkívül sokat dolgozott azon, hogy a kisgyermekeket otthonos, szép környezetben tudják fogadni.

Forrás: M. Szabó Mihály / vitalap.hu
 


3 csatolt kép 321
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.