SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. február 22., péntek 08:09

Szegeden is köszöntötték a kínai holdújévet
Szegediek és kínai diákok együtt ünnepelték a Kígyó évének kezdetét csütörtökön délután a SZTE Konfuciusz Intézetében. A tavaly kaput nyitott szegedi intézmény első alkalommal szervezte meg a holdújévi ünnepséget az egyetem Dugonics téri központi épületében. Az érdeklődők többek között kalligráfiákat és rizsgombócokat készíthettek, a párok pedig kínai esküvői jelmezt is ölthettek.                
Az első ízben megrendezett, a távol-keleti ország szokásait és kultúráját népszerűsítő szegedi programnak több száz látogatója volt. A résztvevők tanáraik irányítása mellett újévi, jó szerencsét hozó kínai karaktereket kalligrafálhattak, amelyek méltó díszei lehetnek az ajtóknak, ablakoknak. Az érdeklődők ragacsos rizsgombócokat is formázhattak, amely a családi és baráti összetartozás jelképe, ezáltal a kínai újévi menü elengedhetetlen része.
– A kínai holdújév egyben a tavasz köszöntése is. A Kígyó éve pedig a néphagyomány szerint a lendületet hozhatja el az idén – mondta Szentmártoni Lívia, az intézet igazgatója. 
A kínai újévi ünnepség időszakának záró eseménye a lampionünnep, amelynek során Kínában a vállalkozó szellemű emberek találós kérdéseket fejthetnek meg, a helyes válaszokkal pedig apró nyereményeket nyerhetnek. Erre most Szegeden a magyar érdeklődőknek is lehetősége nyílott. Aki pedig a párjával kereste fel a rendezvényt, az egy fotó erejéig magára ölthette a hagyományos kínai esküvői jelmezt is.
A fél éve működő intézetről Szentmártoni Lívia elmondta, Szegeden nagy sikere van a kínai nyelvtanulásnak és a távol-keleti ország kultúráját népszerűsítő programoknak. Eddig háromszáz hallgató végezte el nyelvtanfolyamaikat, programjaik iránt pedig több mint fél ezren érdeklődtek. A szegedi intézet márciusban részt vesz a sanghaji oktatási vásáron, ahol a Tisza-parti universitas képzési kínálatát mutatják be.
A holdújévi ünnepségen részt vevő Ujhelyi István, az SZTE Konfuciusz Intézet Tanácsadó testületének elnöke, az országgyűlés alelnöke elmondta, bár jelenleg a világon a szegedi a legfiatalabb intézet, meglehetősen jól startolt. 
– A napokban fogadtuk a Parlamentben a kínai állam delegációját, és a diplomatáknak készült felkészítő anyagban már szerepelt a szegedi Konfuciusz Intézet is. A kínaiak számára így a Tisza-parti város már egy biztos pont a térképen – mondta Ujhelyi István.

9 csatolt kép 34567891011
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.