SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. május 14., kedd 07:23

Darvasi László meseregénye „A város könyve”
Hagyományosan több programmal kapcsolódik május 21-hez, vagyis a Szeged Napja Ünnepségsorozatához a Somogyi-könyvtár. Az „Egy város – egy könyv” sorozatban szegedi kötődésű szerzők műveinek olvasására biztatják az irodalombarátokat. „A város könyve” idén Darvasi László Pálcika, ha elindul című meseregénye.                
Darvasi László Márai Sándor- és József Attila-díjas költő, író, újságíróval május 17-én és 18-án, több helyszínen és több alkalommal is találkozhatnak a szegediek. Május 17-én, pénteken 15 órától a Klauzál téri forgatagban a Somogyi-könyvtár sátránál dedikál, majd 16 órától ugyancsak a Klauzál téren felállított színpadon Pálcikaságról és egyebekről beszélget Karacs Rita újságíróval. A délután folytatásaként 17 órától a Somogyi-könyvtárban olvasóival osztja meg gondolatait a Pálcika-történetek írója, Darvasi László.
A szerző sok szállal kötődik Szegedhez: itt szerzett diplomát, a városban tanított, a Délmagyarország újságírója, később az ugyancsak szegedi Pompeji folyóirat szerkesztője. Virágzabálók című regényének cselekménye az 1879-es szegedi nagy árvíz idején játszódik.
Az „Egy város – egy könyv” idei évre választott történetét interaktív meseszínházi előadás formájában is élvezhetik a gyerekek – szüleikkel egyetemben – a szegedi Mese-Mesi Intertaktív Gyermekszínház előadásában május 18-án délelőtt fél 11-től a Gyermekkönyvtár családi délelőttjén. A társulat tagjai pedagógusok és szabadúszó színészek, vezetőjük Karacs Rita pedagógus, tréner, kommunikációs szakember. Zenés-játékos-táncos előadásaik óvodásokhoz és kisiskolásokhoz szólnak, hangszerekkel, bábokkal, kivetítővel színesítve.
A családi délelőtt meglepetésvendége a Pálcika-történet írója, Darvasi László Márai Sándor- és József Attila-díjas költő, író, újságíró. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

„Mi is pálcikák vagyunk”
„Pálcika a maga egyszerűségében megmutatja, milyenek is vagyunk. A világra rácsodálkozók és szeretetre éhesek. De talán úgy még pontosabb a dolog, ha azt mondom, tiszta, ártatlan állapotunkban egy kicsit mi is pálcikák vagyunk. Később aztán az élet sűrűjében jól megvastagszunk, bemázolódunk.”  (Jeges-Varga Ferenc: Pálcikaönarcképek)


2 csatolt kép 21
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.