Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2013. május 15., szerda 12:44

Közlemény a TÖOSZ elnökség 2013. május 14-ei üléséről
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) legutóbbi ülésén több fontos kérdést megtárgyalt és kialakította állásfoglalását.
 
1/ Elsőként áttekintette a szövetség rövid távú stratégiai kérdéseit, amelynek révén továbbra is megfelelő hatékonysággal tudja képviselni a közös önkormányzati érdekeket.
 
Az elnökség megállapította, hogy az önkormányzatiság megőrzése, a meglévő önkormányzati értékek védelme szempontjából kiemelten fontos közszereplő a helyi lakosság által közvetlenül megválasztott polgármester. A polgármester felkészültsége, elkötelezettsége és aktív személyes szerepvállalása valamennyi településen meghatározó jelentőségű. A TÖOSZ elnöksége a kormányzattal történt egyeztetés sikerének tekinti, hogy a polgármesteri javadalmazásra vonatkozó új szabályozás hatályba lépése kitolódott a 2014-es általános önkormányzati választások napjára. Ugyanakkor továbbra is fontosnak tartja az elnökség, hogy az elsőszámú településvezetői szerepet betöltők feladatellátása, felelőssége és javadalmazása megfelelő arányban álljon a jövőben is, valamint kezdeményezi az elnökség a polgármesterek képzése, továbbképzése rendszerének kormányzattal közös kialakítását, amely révén javulhat az önkormányzatok gazdálkodása, pályázati forrásszerző képessége. Az új önkormányzati rendszer átalakításában is kiemelkedő szerepet töltenek be a polgármesterek.
 
Mindezen megállapítások ismeretében a TÖOSZ elnöksége egyhangú szavazással fejezte ki tiltakozását a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló T/11104. számú önálló képviselői indítvánnyal kapcsolatban. A törvényjavaslatot jegyző dr. Láng Zsolt és Lipők Sándor országgyűlési képviselők egyben polgármesterek is.
 
A TÖOSZ elnökség által nem támogatott törvényjavaslat arra irányul, hogy főállású polgármestert az eddigi háromezer lakost meghaladó önkormányzat helyett a jövőben hétezer, vagy annál több lakosú helyi önkormányzatok esetében legyen kötelező választani. A javaslat továbbra is lehetővé teszi, hogy a lakosság a jelzett lakosság szám alatti településeken is főállású polgármestert válasszon. A törvényjavaslat indokolása szerint: „Számos településnek okoz gondot a polgármester díjazásának finanszírozása, amelyre megoldást nyújt a társadalmi megbízatású polgármesterség intézménye.” Az indokolás azt az álláspontot sugallja, hogy a polgármesterség a kisebb népességű településeken nem jelent érdemi munkát és csupán financiális nehézséget okoz, ezért növelni kell azt a települési kört, amelyben nem szükséges főállású polgármestert választani. A javaslat elfogadása esetén a 3177 települési önkormányzat közül csupán 228-ban lenne kötelező a főállású polgármesteri tisztség, így csak ezen települések számíthatnának a kötelező feladatellátáshoz szükséges finanszírozásra.
 
A kisebb lakosságszámú települések első számú vezetőinek tevékenységét a törvényjavaslat teljes-mértékben leértékeli, amely az önkormányzatok számára elfogadhatatlan, ezért a TÖOSZ elnöksége egyhangú szavazással felszólítja a törvényjavaslatot jegyző két polgármestert, hogy amennyiben a törvényjavaslat jogerőre emelkedik, akkor mondjanak le településvezetői tisztségükről.
 
2/ A TÖOSZ elnöksége támogatta, hogy az Alsómocsoládon 2013. május 1-én megalakított Innovatív Önkormányzatok Klubja a TÖOSZ keretei között működjön, valamint segíti a szakmai fórum tevékenységét.
 
3/ A TÖOSZ elnöksége kezdeményezte, hogy a TÖOSZ keretében jöjjön létre a Magyar Történelmi Városok Kamarája, amelynek munkájában a történelmi értékekkel rendelkező városokon túl számítanak a jelenleg községi jogállású, de a magyar történelem szempontjából kiemelkedő jelentőségű települések részvételére is. Az elnökség dr. Dietz Ferenc társelnököt, Szentendre polgármesterét kérte fel a kamara alakításával kapcsolatos előkészítő munka irányításával.
 
4/ A TÖOSZ elnöksége kezdeményezi a Kormánynál, hogy a 3 éves kortól kötelező óvodai ellátás jogszabályi határidejét három évvel, 2017. szeptember 1-ig meghosszabbítsák, és/vagy az óvodai kapacitásbővítéshez megfelelő volumenű pályázatok kiírásra kerüljenek elsődlegesen a nagyvárosi agglomerációs térségekben jelentkező óvodahiány feloldása érdekében.
 
 
Budapest, 2013. május 14.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.