KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. június 5., szerda 11:41

Vállalkozói fórum Komlón
Akár 80%-ra rúgó társaságiadó-kedvezmény, új munkahelyenként hárommillió forintnyi támogatás és évekig tartó mentesség a szociális hozzájárulási adó alól – ezt kínálják a szabad vállalkozási zónák. Néhány hete a komlói kistérség is megkapta ezt a címet, így az önkormányzat tájékoztató fórumot szervezett a legfontosabb érintetteknek.
 
Sok más vállalkozásfejlesztési támogatással szemben a szabad vállalkozási övezetek által kínált előnyök nem csak a milliárdok felett rendelkező nagy cégeknek, hanem már a hazai kis- és középvállalatok jelentős részének is elérhetőek. Elég ugyanis százmillió forintot beruházni vagy akár egyetlen új munkahelyet létrehozni, hogy bizonyos mértékű kedvezmény igénybe vehető legyen.
 
Utóbbiból pedig sokféle van. A befektetett összeg arányában csökkenthető a fizetendő társasági adó. Ennek mértéke akár az adó 80%-át is elérheti tíz éven keresztül. A munkaerő-igényes ágazatok számára jó hír, hogy minden újonnan felvett dolgozó után három éven keresztül jelentősen mérséklődik a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési járulék is. Emellett mintegy 15%-kal megnő a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból pályázati úton igényelhető támogatás összege is: a létszámot bővítő cégek akár 3 millió forintot is kaphatnak minden új alkalmazott után.
 
A városvezetés célja, hogy kihasználja azt a lehetőséget, amelyet a cím birtoklása jelent. A jelentősen megnőtt beruházásvonzó képességre alapozva ugyanis tovább csökkenthetők a környék amúgy is javuló munkanélküliségi mutatói, enyhítve így a város egyik legnagyobb problémáját.
 
Első körben a helyi vállalkozókat igyekeznek megszólítani és tájékoztatni. Az egyes kedvezmények kihasználásának pontos feltételeiről és a többi, jelenleg elérhető foglalkoztatási és munkahelyteremtési támogatásról Götzerné Páva Mária, a komlói munkaügyi kirendeltség vezetője és Nagy Pál Imre, a NAV Baranya megyei osztályvezetője tart tájékoztató előadást, amely után természetesen kérdésfelvetésre és beszélgetésre és lesz lehetőség.
 
A fórumra június 6-án, csütörtökön kerül a komlói Városháza második emeleti nagytermében (Komló, Városház tér 3.) 15:00 órai kezdettel. Az önkormányzat minden érdeklődőt szeretettel vár!
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.