BUDAPEST FŐVÁROS III. kerület - Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
2013. június 6., csütörtök 16:25

Bús Balázs: begyakorlott protokoll szerint folyik a védekezés
Csütörtök délután, a Római-parton lévő, árvízi védekezést irányító bázis előtt Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője és Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere tájékoztatta a sajtó munkatársait a védekezés aktuális helyzetéről. A sajtótájékoztatón jelen volt Menczer Erzsébet, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője is, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a helyszínen a védekezési munkálatokat.A polgármester a tájékoztatót követően elmondta, az önkormányzat és a III. kerületi közterület-felügyelet közösen hajtja végre a feladat- és hatáskörébe tartozó árvízvédelmi munkát. Ezek között említette, hogy a hullámtérben élőket már kedden és szerdán személyesen értesítették a teendőkről, egyben felmérték a kiköltözési igényeket. Sokan az önkormányzat segítségét kérték, ezért már most 20 fő elszállásolásáról gondoskodott a városvezetés, további 15 fő elhelyezése pedig folyamatban van.A kerület úgy döntött, hogy létrehoz a Királyok útja – Pozsonyi út kereszteződésénél egy árvízvédelmi bázist, mely információs központként is üzemel. Itt a hullámtérben lakók homokot, homokzsákokat és a védekezéshez szükséges fóliát is igényelhetnek. A bázisról eddig mintegy 180 ezer zsákot vittek el, de további igényeket is ki tudnak elégíteni. Ugyancsak a vállalt feladatok között említette a rendőrség, polgárőrség és az önkéntes segítők élelmezését is.Hangsúlyozta, hogy hosszú évek tapasztalata segíti a munkát. A 2002-es, 2006-os és a 2010-es árvizek során alakult ki a most is alkalmazott, begyakorolt protokoll. Emlékeztetett, tavaly személyes irányítása mellett mintegy 5000 ember zökkenőmentes kitelepítése zajlott le Óbudán egy fel nem robbant bomba megtalálását követően.Jelezte, hogy eddig is sok önkéntes felajánlás érkezett, melyekért köszönetet mondott.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.