SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. július 5., péntek 09:00

Szükséges a közös társadalmi szerepvállalás
Harmadik alkalommal ültek le egymással a szegedi non-profit szektor és a profitorientált cégek képviselői, hogy a közös társadalmi szerepvállalásról értekezzenek.                
Egy évig tart a Dél-alföldi Régióban és a Vajdaságban az a Magyarország-Szerbia IPA Határonátnyúló Együttműködési Program keretén belül megvalósuló projekt, melynek célja, hogy hatékony együttműködést építsen ki a civil szervezetek, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások között. Három szektorközi fórumon körvonalazták a cégek, valamint alapítványok, egyesületek képviselői, hogy milyen együttműködési formákat alakítanak ki a projekt ezt követő szakaszában, mely a társadalom épülését szolgálja. B. Balogh Edit, a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezet elnöke, és egyben a projekt menedzsere sikeresnek nevezte az eddigi találkozásokat, jópár konkrét ötlet is született későbbi partnerszintű együttműködéshez.

A rendezvényen Tóth Xénia, a projekt szakmai vezetője ismertette a projekt fő tudnivalóit, valamint a további rendezvények menetrendjét. Szeptemberben - a szektorközi fórumok eredményeit felhasználva – már szakmai konferencián vitatják meg az együttműködés konkrét formáit.
A fórum facilitátora,  Pontyos Tamás előadásában konkrét példákat is említett  hatékony együttműködésekre. Ha egy cég humánerőforrást, tudást, innovációt tud felajánlani a civileknek, az nem feltétlenül adomány, ahogy ezt korábban értelmezték. Lényeges, hogy a cégek partnert lássanak a civilekben, akik segítenek a természeti környezetük minőségének megőrzésében, a szociális és mentális segítségnyújtásban. 

Időközben megkezdődtek a vajdasági projektpartnernél is azok a találkozók, amelyeken a mikro, kis- és középvállalatok és a non-profit szféra, azaz a civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) képviselői ismerkednek egymással annak reményében, hogy a „vállalatok társadalmi felelősségvállalása” (angol rövidítésben CSR) ügyében együtt tudnak működni a jövőben. Az ősszel már szorosan összekapcsolódik a vajdasági és a magyarországi projekt, hogy a tapasztalatokat átadva, egymást segítve adjanak értelmet a projekt szlogenjének: „Együtt könnyebb!”                



3 csatolt kép 321
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.