SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. szeptember 21., szombat 20:48

Frankofón Egyetemi Központ alakult
A szegedi Frankofón Egyetemi Központ létrehozása beleillik a magyar külpolitikai koncepcióba - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) újonnan alakult franciacentrumának ünnepélyes tanévnyitója utáni sajtótájékoztatón.                
Martonyi János emlékeztetett arra, hogy erős alapjai vannak a szegedi francia oktatásnak és a város földrajzi elhelyezkedése is figyelemre méltó. Ennek kapcsán megjegyezte: "kapu szeretnénk lenni a Nyugat-Balkánra, és Délkelet Európára. Ez jól kifejezi a magyar külpolitika térségi koncepcióját, a szélesebb értelemben vett Közép-Európa politikát, aminek most egy új nagyon fontos dimenziója a délre tekintés". Mint mondta, Magyarországon mintegy húszezer külföldi egyetemista tanul és számukat szeretnék tovább növelni. Ennek érdekében jött létre korábban az angol nyelvű posztgraduális képzést adó Közép-európai Egyetem, valamint a német nyelvű Andrássy Egyetem, és évek óta foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy indítani kellene egy francia egyetemet vagy legalábbis egyetemi központot.
"Továbbra is úgy érezzük, hogy a francia elemet erősíteni kell Magyarországon kulturálisan, tudományosan és az oktatásban is, de nem titkoljuk, hogy továbbra is érdekeltek vagyunk a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok fejlesztésében is" - fogalmazott a miniszter. A kormány által 100 millió forinttal támogatott program segítésére Martonyi János frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki Novák Katalint, aki a sajtótájékoztatón elmondta, a francia nyelv "nagyköveteként" munkájának célja, hogy minél több diák válassza a világon harmadik leggyakrabban beszélt idegen nyelvet, a franciát.

Trócsányi László párizsi magyar nagykövet, az SZTE Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetének igazgatója elmondta, az egyetemen folyó frankofón munkát már nemzetközi szinten is elismerik. Ennek köszönhető, hogy a központ megnyitásán a frankofón országok és a társegyetemek is képviseltették magukat.
Harmincöt külföldi egyetemista tanul francia nyelven a különböző karokon, Szegeden. Ezzel a központtal "lebonthatók a karok közötti falak", a hallgatók egy centrumot kaptak, ahol összegyűlhetnek, és műhelymunkában együtt dolgozhatnak. Ebben a műhelyben francia nyelvű a tudományos élet, az oktatás és akár a közélet is a külföldi és a magyar diákoknak.
A Frankofón Egyetemi Központ megalakításának szándékát Martonyi János külügyminiszter már tavaly október 29-én felvetette Laurent Fabius francia külügyminiszternél tett látogatásán. További impulzust adott a központ megalakításához az a kormányhatározat, amely lehetővé tette, hogy az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara Nemzetközi és Regionális Tanulmányi Intézetének (NRTI) keretein belül európai tanulmányok témakörben francia nyelvű masterképzés indulhasson meg a Lille-i Politikatudományi Intézet közreműködésével.

2 csatolt kép 12
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.