BUDAPEST FŐVÁROS XXII. kerület - Budafok-Tétény Önkormányzata
2010. január 22., péntek 12:55

Ki fizet a Fővárosi Önkormányzat tehetetlensége miatt?
Budafok-Tétény önkormányzatának a január 12 és 17-e között tartott BKV- sztrájkkal kapcsolatban felmerült plusz költségeinek, közel 100 ezer forintnak a megtérítésre tart igényt a polgármester Kocsis István BKV- vezérigazgatónak eljuttatott levelében. Szabolcs Attila a Fővárosi Önkormányzat felelősségét felvetve, Demszky Gábor közbenjárását is kéri.


      Szabolcs Attila a főpolgármesterhez írt levelében azzal indokolja a kerület költségeinek megtérítésére vonatkozó igényét, hogy törvény szerint a Fővárosi Önkormányzat feladata a tömegközlekedés biztosítása, ám erre nem volt képes. Ezt kellett a kerületnek erejéhez képest fenntartani. Emellett üdvözli, hogy a BKV elismeri a sztrájk által az utazóközönségnek okozott károkat és ezért kárpótolni kívánja a bérlettulajdonosokat.


     „ A sztrájk azonban ugyanúgy kárt okozott az önkormányzatnak is, mert a lakosság iránti kötelességünknek eleget téve, kárenyhítési céllal az önkormányzat kisbuszával és más gépkocsikkal szállítottuk a buszmegállókban ázó-fázó embereket, többségükben gyerekeket és időseket” – írja a polgármester.


      Szabolcs Attila közel két és félezer kilométer megtett utat és mintegy 150 óra plusz munkaidőt tartalmazó menetlevelekkel dokumentálja az elvégzett munkát és felszólítja a BKV vezérigazgatóját, hogy 15 napon belül fizesse meg a kerület által megelőlegezett összeget.  


Polgármesteri Kabinet
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.