BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. november 18., hétfő 21:40

A jó borok listája
2013.11.18/Borkiválóságok Könyve címmel megjelent a legjobb hazai borokat összegyűjtő kötet. A közel 240 féle minőségi fehérbort bemutató kiadványban a Balatonfüred-Csopak borvidék tizenegy borászatának tizennégy bora kapott helyet. A Balaton Borgaléria pedig stratégiai kereskedés lett.    
 
Egy országos program keretében jelent meg a Borkiválóságok Könyve 2013 című kötet, amely az idén forgalomban lévő száraz és édes fehérborokat mutatja be. A Vidékfejlesztési Minisztérium által indított szakmai program keretében 650 bor kóstolása után az Országos Borszakértő Bizottság választotta ki azt a 236 bort, amelyek végül minőségük alapján bekerülhettek a kötetbe.
Az ingyenes kiadvány a borokat régiónként mutatja be, és egy több felvonásból álló vakkóstolást követően három kategóriába sorolva (három-, négy- illetve ötcsillagos) szemlélteti. A borrégiók jellemzése mellett a kiválasztott borok részletes leírását, a palackok fotóit illetve a pincészetek adatait is tartalmazza a könyv.
A fehérbor-kiválóságokat készítő pincészetek tematikus matricákat kaptak, ezeket a díjazott palackokra ragasztják, - így vásárláskor mindenki számára könnyű lesz beazonosítani a minősített borokat.
Nem egy újabb borverseny eredménye ez, hiszen a kezdeményezés célja a kereskedelmi forgalomban lévő fehérborok feltérképezése és a minőségi kínálat minél szélesebb körben való megismertetése volt. A borok iránt érdeklődő nagyközönségnek szól elsősorban a kötet, amelynek hamarosan lesz folytatása, készül a vörös- és rozéborokat tartalmazó kiadvány is.

A program eltökélt szándéka, hogy segítse a kiválasztott minőségi borok  kereskedelmi forgalmazását és marketingjét, ezért nyolc borkereskedővel –  köztük a Balatonfüreden két üzletet is működtető Balaton  Borgalériával- stratégiai partnerségi megállapodást kötött a   minisztérium. A könyvet november végétől a programhoz csatlakozó   borkereskedések üzleteiben lehet majd megtalálni.
- A szaktárca nyolc borkereskedéssel kötött stratégiai  megállapodást annak érdekében, hogy a magas minőségű magyar borok ezután  is a figyelem középpontjában álljanak a belföldi piacon. Büszkék vagyunk rá, hogy köztük lehetünk. A Horváth ház alatti pincénkben, a Balaton Borgalériában illetve a Csopaki kúriában a Balaton-borrégió minősített kínálatának nagy része megvásárolható, köztük több olyan is akad, ami csak nálunk található meg - válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Köteles Zsolt a Balaton  Borgaléria ügyvezetője. Hozzátette: a közeljövőben megjelenő hasonló kötet ami, a vörös és rozéborokat mutatja be, nagy kitörési pontja lehet a régiónak, végre bizonyíthatja, hogy a fehérborral azonosított térségnek sok remek testesebb bora is van.
- Természetesen üzleteinkben ezeket a fajtákat is meg lehet majd vásárolni - mondta Köteles Zsolt.

Az első fordulóban öt bizottság értékelte a borokat a nemzetközi minőségi követelmények alapján. A 650 bornak kevesebb mint a fele jutott a második fordulóba, ahol már minden bort külön jellemeztek is. A kóstolás végén minden 4 és 5 csillagos bort a bizottság tagjai együtt újra végigkóstolták és közösen szavazták meg a besorolásokat.
A három kategóriát egymásra épülő szempontok szerint alakították  ki, úgy, hogy abban egyre komolyabb elvárásoknak kellett megfelelniük a boroknak. A csillagok számának emelkedése a  borokkal szemben nemzetközi szinten is megfogalmazott elvárásokat  követi, szempont volt az érlelési potenciál, a komplexitás illetve az  egyediség.

A Balaton borrégió négy csillagot kapott borai:
Bujdosó Pincészet – Nemere Cuvée 2012
Dobosi Pincészet – Kéknyelű 2011
Figula Pincészet – Szilénusz 2007
Káli Kövek Borászat – Rezeda Rizling 2012
Kerkaborum – Furmint-Hárslevelű 2011      
Koczor Pincészet – Aenigma (kései szüretelésű) 2010
Laposa Birtok – Rizling2 2012          
Laposa Birtok – 4 Hegy Olaszrizling 2012
Légli Szőlőbirtok és Borászat – Banyászó Olaszrizling 2011          
Légli Szőlőbirtok és Borászat – Gesztenyés Rizling 2009    
Szászi Pince – Szent György-hegyi Olaszrizling 2012          
Tamás Pince – Olaszrizling 2007      
Varga Pincészet – Aranymetszés Olaszrizling (kései szüretelésű) 2009      
Varga Pincészet – Aranymetszés Szürkebarát (kései szüretelésű) 2010
Villa Tolnay Borház – Chardonnay 2011

A Balatonfüred-Csopak borvidék háromcsillagos borai:
Béla és Bandi Pincészet – Chardonnay Száka-dűlő 2011    
Fáncsi Hegyi Pince – Semillon 2011
Figula Pincészet – Csopaki Olaszrizling Selection 2011      
Hudák Szőlőbirtok és Borászat – Olaszrizling 2012
Jásdi Pince – Csopaki Rizling 2012  
Jásdi Pince – Ranolder Fehér 2009    
Kálmán Pince – Olaszrizling 2012
Liszkay Pincészet – Pinot Gris 2011
Petrányi Pince – Olaszrizling 2011    
Szent Donát Pince – Nagykút Olaszrizling 2012      
Szent Donát Pince – Furmint 2012

balatonfured.hu  


3 csatolt kép 321
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.