BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. december 16., hétfő 11:54

Január 13-ig látogatható a jászol-kiállítás Újbudán
A Magyar Kézművességért Alapítvány huszadik alkalommal rendezi meg a Betlehemi jászol-kiállítást, amelynek december 13-i megnyitóján beszédet mondott Szentes Tamás főpolgármester-helyettes.
- Advent során fokozottan figyelünk arra, hogy már a karácsonyra való várakozás időszaka is ünnepi legyen, hiszen a rohanó hétköznapok mellett mindenki számára szükségesek e meghitt pillanatok. Az ünnepekben, hagyományokban megjelenő családi és népi szokások elősegítik a családi szerepek folytonosságát, a nemzeti értékek becsben tartását és biztonságos menedéket nyújtanak, közvetítve a közös értékeket nemzedékeken át. E közös értékeink egyik szimbóluma a betlehemi jászol, Jézus Krisztus életének első alapköve, és a betlehemezés, mint magyar népszokás alapmotívuma. A rendkívül sokszínű kiállítás különböző művei mégis összeérnek egy pontban: a művészet segítségével Jézus Krisztus születésére emlékeznek, és méltó módon jelképezik advent üzenetét – mondta Szentes Tamás.
A Magyar Kézművességért Alapítvány által szervezett kiállítás a betlehem-készítés hagyományait, a betlehemi jelenetet és szereplőit mutatja be. A természetes anyagból készített alkotások emlékeket idéznek, a vizuális élményen túl az ünnepre való felkészülést, lelki ráhangolódást is szolgálják. A tárlat január 13-ig látható az Újbudai Kulturális Központ Bartók Béla úti kiállítótermében.

 Fotó: Schmidt Péter, budapest.hu

1 csatolt kép d
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.