ÉRPATAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2014. július 21., hétfő 15:08

Demonstráció és sajtótájékoztató Nyíregyházán a diák- és
A kormány a média közreműködésével kampány céljából elhitette az emberekkel a bővülő köz- és diákmunka helyeket. Az átlagember a médiában csak azt hallotta, hogy több a közmunka és a diákmunka lehetőség, csak az a baj, hogy e mögött sincs semmilyen tartalom.

Többek között egy súlyos hiányosság és visszaélés a közmunka területén, hogy a vállalt feladatokhoz szükséges megfelelő létszám biztosítása helyett a jelenlegi kormány elkezdte szemfényvesztésre és politikai kampány célokra használni a közmunkát is. Az áprilisi választásokig hihetetlen mennyiségű közmunkás állt rendelkezésre a különböző állami (nem önkormányzati fenntartású, hanem állami) fenntartású intézményekben pl. az iskolában volt karbantartó, portás, biztonsági őr, adminisztrációs kisegítő, takarító, udvartakarító, fűtő stb , majd azt hazudták, hogy az országgyűlési választások után májusban fog folytatódni a közmunka program, ezért mi ezen hazug ígéreteknek megfelelően kezdtünk bele a mezőgazdasági termelésbe tavasszal. Nagy erőkkel elkezdtük a közmunka során a mezőgazdasági termelést, jelen esetben több mint 5 kilométer kordonos uborka, burgonya stb. termeléssel. Azzal a határozott céllal, hogy minden szociális segélyen lévő érpataki lakost, aki akar dolgozni, azt be tudjuk vonni a közmunkába és ne legyen olyan személy, aki otthon segélyen tengődik, hanem bekapcsolódva egy rendszeres munkavégzésbe, önmagát szocializálva egy olyan felelősségteljes, családjával törődő életmódot tudjon elkezdeni, mely által minél jobban be tud illeszkedni a társadalomba és ezzel az embertársai elismerését igyekszik kivívni, a segélyre berendezkedett parazita életmód mielőbbi feladása révén. 

De sajnos az ígéretek ellenére májustól nem folytatódott kellő számban a közmunka program, befagyasztották a kereteket és hétről hétre csak hitegetnek bennünket, úgy mint a többi önkormányzatot is. Ez a sötét hitegetés és átverés rendkívüli módon megterhel bennünket, mert nincs elég emberünk a ránk váró belterület munkák elvégzéséhez, annak ellenére, hogy közmunkásaink hétvégén is dolgoznak.

Látva ezeket a vidékpusztító folyamatokat, valamint azt, hogy a kormány elvakítva és megtévesztve a fiatalokat, teleharsogta a médiát azzal a hazug propagandával, hogy „a kormány támogatja a diákmunkát”, úgy, hogy egyetlen egy diákra sem adott támogatást ezért úgy döntöttünk, hogy ezen sötét hazugságok leleplezése céljából 2014-07-22-én kedden 11-órától demonstrációt szervezünk Nyíregyházára a Megyei Kormányhivatal elé (Hősök tere),ahol nyilvánosságra hozzuk (mert ennek mindig volt eredménye) ezeket az aljas szemfényvesztő hazugságokat és megkérjük az illetékes törvényhozókat, hogy csökkentsék a stadion építéseket és ne az államadósság törlesztésre fordítsák már megint azt a százmilliárdos megszorítást, melyet a napokban aktuálisan hirdettek ki, hanem a magyar emberek támogatására, mert az éhes bankok támogatása által már teljesen megnyomorították az országot és a sok megszorítás ellenére csak folyamatosan növekszik az az államadósság, mely éppen olyan brutális átveréssel keletkezett csak sokkal nagyobb mértékben, mint a lakossági autókra és lakásokra kirótt devizahitelek.


1 csatolt kép Plakat
1 csatolt dokumentum Szorolap
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.