BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2014. július 25., péntek 13:00

Látványos egynyári virágbemutató a XIII. kerületben
25 ezer virág pompázik a Gyöngyösi sétányon


A XIII. Kerületi Önkormányzat, a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt, és a Parkenntartó Kft. közreműködésével a 2014. július 25-én megtartotta a tizenkettedik alkalommal megrendezett Egynyári virágbemutatóját a Gyöngyösi sétányon. A kerületi AngyalZöld elnevezésű program megvalósulása során elért eredményeket dr. Puchner Gábor a Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke ismertette, majd az elismeréseket átadta a díjazottaknak.

Az Egynyári virágbemutató szakmai fórumként is szolgál, melyre nemcsak a kertész szakma képviselőit, hanem a kerület lakóit, közte a már évtizedes múltra visszatekintő Lakossági Zöldterület Védnökségi pályázat résztvevőit valamint a 2012-től meghirdetett Legvirágosabb erkély és homlokzat, Legzöldebb társasházi kert és Legszebb vendéglátó terasz pályázóit is meginvitálták a szervezők. Az eredményhirdetést követően Bubláné Latinovics Eszter szakavatott vezetésével a Gyöngyösi sétány egynyári virágait tekinthették meg az érdeklődők.

Május első napjaiban Önkormányzat több mint 16 ezer tő muskátlit és virágos balkonnövényt helyezet ki a 903 db virágtartó kandelábereire, melyek díszítő értéke –figyelemmel az immár természetesnek tekinthető klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási viszonyok kedvezőtlen hatásaira - most kezd kibontakozni. Kerületünk 19 pontján, 2621 nm-en, több mint 56 ezer tő egynyári növény került kiültetésre a tavasz végén, melyből 25 ezer virág a Gyöngyösi sétány területét díszíti.

A sétányon 88 féle, fajta egynyári pompázik. Az év különlegessége, hogy idén először 4 ágyás teljesen magyar fajtákból lett kiültetve és egy ágyás pedig 90%-ban hazai nemesítésű fajtákból áll. A teljesség igénye nélkül néhány jól ismert magyar fajta, melyeket megcsodálhatunk a virágbemutatón: Celosia argentea  plumosa 'Csongor'/tollas kakastartéj/, Celosia argentea  plumosa 'Tünde', Celosia argentea  plumosa  'Arrabona', Nicitiana alata ’Hópehely, és Ocimum basalicom ’Bíborfelhő, Rudbeckia hirta 'Sárgarigó' /kúpvirág/, Alcea rosea annua 'Balaton' /mályvarózsa/

Dr. Puchner Gábor kiemelte, hogy a ciklus megvalósított számos fejlesztése közül a legjelentősebb és egyben legkomplexebb beruházás az Országbíró lakótelep komplex rehabilitációja volt, amelyet a Magyar Urbanisztikai Társaság közterület-megújítási nívódíjjal jutalmazott. De a megvalósított fejlesztések tekintetében jelentősnek számít a Kárpát park nemrég befejezett rehabilitációja, a Ruttkai Éva park létrehozása és a Pozsonyi úti közterületi rekonstrukció is. A kerület a talajkutas öntözőrendszerek bevezetésével, a gondos gazdi program elindításával és a lakossági partnerségi egyeztetési folyamatok kiterjesztésével fontos lépéseket tett a zöldfelületi fenntarthatóság és a közösségépítés folyamatában is.

A fentieken túlmenőem még 13 további helyszínen, összesen mintegy 250 millió Ft értékben tervez az önkormányzat közparki felújításokat. Köztük a Gyöngyösi sétányon, ahol talajvízkút öntözőhálózat létesítését tervezi, azt remélve, hogy talajvízkútról, környezetkímélő módon öntözött virág és gyepfelületek még vonzóbbá teszik a méltán népszerű virágos sétányt.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.