DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. február 23., kedd 16:08

Debrecen és Nagyvárad közös érdekei
Debrecent és Nagyváradot elkerülő gyorsforgalmi utak megépítését kezdeményezi a két város uniós támogatás felhasználásával.
Az elkerülő körgyűrűk kialakítását a Nagyváradi Metropolis Övezet vetette fel Debrecennek, s a beruházást közösen együttműködve valósítanák meg úgy, hogy az Európai Unió bevonásával mindkét város saját önrészét is felhasználja a kivitelezéshez.
A projektben két elkerülő út megépítése szerepel. Nagyváradot északi és keleti irányból, Debrecent pedig keleti irányból kerülnék meg a tervezett gyorsforgalmi utak. A tervezett költségek megoszlanak, ugyanis az unió mintegy 164.175 euróval támogatja a beruházást, míg Debrecen önrésze ennek 3,5 százaléka, azaz közel 3982 euró lesz.
Ebből az összegből az uniós hozzájárulás felhasználásával épülne meg 2014 és 2020 között a cívisvárost keleti irányból elkerülő félkör alakú gyorsforgalmi út, ami a 2011-re tervezett másik, az M35-ös autóutat a 4-es főúttal összekötő, 12 kilométer hosszú szakasszal alkotna egy teljes körgyűrűt. Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere a stratégiai és infrastruktúrafejlesztési befektetésről 2010. február 23-án tartott konferencián elmondta: mind a debreceni, mind pedig a nagyváradi projekt erősítheti a jövőben a régió közlekedését, és jelentős mértékben fejlesztheti a két város szerepét a térségben. Hozzátette: először a megvalósítás előzetes terveit készítik el, majd meghatározzák, hogy az elkerülő út milyen nyomvonalon haladjon el a város mellett. Ezután kezdenek hozzá az engedélyeztetéshez és a kivitelezési munkákhoz. Az út minden bizonnyal 2014 után épülhet meg.
Az alpolgármester arra is rámutatott: attól függetlenül, hogy Debrecen és Nagyvárad külön-külön építi meg a saját körgyűrűjét, ez egy nagyon fontos együttműködés kezdete, hiszen a két beruházás gyümölcse lehet majd az az úthálózat, amivel a két város közötti közlekedés jóval gyorsabb és akadálytalanabb lesz. Mindkét fél hosszú távon tervez, így egyelőre húsz évre fogalmazták meg az együttműködést. A két beruházás idővel további fejlesztéseket vonhat maga után. Egyebek mellett tervezik, hogy Debrecent és Nagyváradot autópálya kösse össze, valamint újra elindítanák a vonatközlekedést is a két város között. 
Évente mintegy 7 millió autó kel át Nagyvárad irányába a határon, így indokolt, hogy minden eszközzel csökkentsék a jelenleg fennálló közlekedési gondokat – hangsúlyozta Adrian Foghis, a Nagyváradi Metropolisz Övezet vezérigazgatója. Kiemelte: első körben a várost elkerülő gyorsforgalmi utat építik meg, mivel a korábban kialakított elkerülő már belső úttá vált, így a tranzitforgalom közvetlenül a városközponton halad át. A tervek szerint Nagyváradot egy közel 50 kilométer hosszú út kerülné majd el.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.