FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. szeptember 18., csütörtök 14:46

Szüreti Fesztivál Fertőszentmiklóson
Fertőszentmiklós Város Önkormányzata 2014. szeptember 27-én XI. alkalommal rendezi meg őszi rendezvényét, a Szüreti Fesztivált. A kora délutántól estig tartó rendezvény a hagyományokhoz híven egy lovas felvonulással kezdődik, ezt követi a borkóstoló a Borlovagrend és borbarátok részvételével.

Láthatjuk a Dirty Dance Sopron táncelőadását, bemutatkozik a Marionett Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fertőszentmiklósi Mazsorett Csoportja, valamint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Dalárda, a fertőszentmiklósi férfi dalkör. Ezt követően a Brassdance rézfúvós zenekar showműsorát láthatjuk és 20.30 perckor a Szent Mihály Napi Tűzgyújtásra is sor kerül.   

A zene és táncművészet mellett a képzőművészetbe is bepillantást nyerhetünk Czanik Ferenc festőművész kiállítása révén. Helyi borok, lángos, sajtkülönlegességek, és sok más érdekesség várja a fertőszentmiklósra látogatókat. Az est folyamán a Dolce Vita zenekar gondoskodik a jó hangulatról.

 

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.