BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. szeptember 19., péntek 15:09

„Értékes vagy!”
SAJTÓKÖZLEMÉNY                  
LEZÁRULT AZ „ÉRTÉKES VAGY!” pályázat megvalósítása BUDAKESZIN
 
2014. szeptember 18-án Budakeszi Város Önkormányzata lezárta az „Értékes vagy!” pályázatot, mely 18 hónapon keresztül valósította meg lelki egészséget szolgáló programjait. Budakeszi Város Önkormányzata 2013-ban 31 802 400 Ft-ot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretei között a bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek- és fiatalkorúak segítése témájában kiírt pályázaton.
 
2013 márciusától kezdve 146, ifjúsággal foglalkozó szakember vett részt a számukra szervezett tréningeken és előadásokon. 36 órában tartott relaxációs tréninget dr. Sineger Eleonóra, a Budakeszi Támasz Gondozó vezetője, addiktológus szakmai vezető, aki Svájcból hozta imaginációs-lazításos technikáját. A függőségekről is tartott 36 óra tréninget. A projekt keretében szervezett erőszakmentes, valamint hatékony kommunikációs képzés szintén 36-36 órában valósult meg Jónai Éva Hava és Bajorné Lobwein Beáta segítségével. Stresszkezelési technikákat 72 órában tanított Szabó Gábor klinikai szakpszichológus, terapeuta, akkreditált tréner. A projekt zárásaként 2014. augusztus végén, szeptember elején Tanító Zsófia szakember tartott egy előítéleteket kezelő, 3 alkalmas tréninget.
 
A fiataloknak szóló programelemeken összesen 1900 fiatal vett részt. A rendőrség - együttműködésben a projekttel - a fiataloknak jogi, áldozatvédelmi, bűnmegelőzési ismereteket oktatott az általános iskola minden osztályában, összesen 180 órában. 5 interaktív drogprevenciós és közlekedésbiztonsági előadás megtartására is sor került, együttműködésben az Erkel Ferenc Művelődési Központtal. 4 alkalommal hangzott el előadás a kábítószerek kémiai hatásáról,
 
 
különösen arról a nem köztudott jelenségről, hogy a kábítószer visszafordíthatatlanul károsítja az örömhormon-receptorokat. Dr. Sineger Eleonóra pszichiáter és Pap Ágota pszichológus gyermekeknek szóló kiscsoportos tréninget tartott 16 órában, ezzel is segítették a 2014. június 16-22-éig, Zamárdiban megszervezett Kalandtábor 24 résztvevőjének kiválasztását. A táborban a fiatalok bűnmegelőzési ismereteket kaptak, és tréningen is részt vettek a kalandok mellett.  Konfliktuskezelést oktató, családi életre nevelő óra 2013/2014-es tanévben összesen 735 volt, a projekt kereteiben kiválasztott Életünk a Család Kft. megvalósításában. Köszönet a Széchenyi István Általános Iskolának, a Nagy Sándor József Gimnáziumnak és a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumnak, hogy biztosították a lehetőséget. Kortárs segítő képzés 100 órában valósult meg a fiatalok számára, amelynek végén a résztvevő, motivált, a segítő szakmák iránt érdeklődő gyerekek oklevelet is kaptak a Kortárs Segítő Műhely Alapítványtól.
 Már „budakeszi modellként” emlegetik a szakemberek a pályázat keretében alkalmazott két éjszakai szociális munkás, Biczók Zsófia és Keresztes Károly által kidolgozott módszert, amelyben ötvözik a küzdősport tanítását és az erőszakmentes kommunikáció bemutatását. Budakeszi Város Önkormányzata lérehozta az Ifjúsági Klubot az Erkel Ferenc Művelődési Központban, amely a fiatalokkal foglalkozó szociális munkások bázisa lett.
Kiemelt jelentőségű volt 16 alkalommal a családos, éjszakai sport programsorozat, ahol szülők és gyerekek jó hangulatban együtt sportoltak. Az önkormányzat támogatta ezeket a rendezvényeket a büfé költségeinek biztosításával és nyereményekkel.
Népszerű, sokak által kedvelt tárgyi fejlesztés a projekt keretében kültéri sporteszközök telepítése a Meggyes utcai játszótérre.
 
A pályázat sikeresen betöltötte feladatát, változást indított el a város életében, szemléletformáló hatása volt a fiatalokkal foglalkozó szakembereknél. A fenntartási időszakra vonatkozó vállalások szerint fele óraszámban az éjszakai szociális munkások, valamint az iskolai konfliktuskezelő foglalkozások továbbra is jelen lesznek a város életében.
 
Budakeszi Város Önkormányzata
2092 Budakeszi, Fő utca 179.

3 csatolt kép Éjszakai kalandtúraÉjszakai pingpongJátszótér
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.