HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. november 14., péntek 12:07

Legyen más a szenvedélyed! - Hajdúnánáson is
Mozgás, tudás, zene, alkotás. Többek között ezekre az alternatívákra hívja fel a figyelmet a „Legyen más a szenvedélyed!” című programsorozat, amelyet egy országos roadshow kísér. Híres művészek és sportolók személyes példájukon keresztül mutatnak példát a fiataloknak a káros szenvedélyektől mentes élethez.
 
Szeptembertől indult útjára egy országos roadshow, ahol a fiatalok híres sportolókkal, művészekkel, zenészekkel és szakemberekkel találkozhatnak, akik személyes példájukon keresztül utat mutatva képviselik a drogmentes, boldog élet lehetőségét. A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet sikeres pályázatának köszönhetően a program keretében megvalósuló kezdeményezés 2014. március végén indult útjára és 15 hónap alatt mintegy 78 hasonló rendezvény valósul meg az ország több pontján. 
 
Különböző táncstílusokat láthattak november 6-án, csütörtökön a hajdúnánási Somorjai László Városi Sportcsarnokban a helyi általános - és középiskolások. A Legyen más a szenvedélyed! elnevezésű program célja ugyanis, hogy a fiatalok a kábítószerek helyett a művészetben, a mozgásban vagy akár az alkotásban találják meg szenvedélyüket, örömüket.
 
Csiszár Imre, Hajdúnánás város alpolgármestere a fiataloknak szóló programokat, a kapcsolatok fontosságát, a közösség megtartó erejét, valamint a szabadidő hasznos eltöltését hangsúlyozta a „Legyen más a szenvedélyed!” című program hajdúnánási állomásán.
 
Pappné Fülöp Ildikó intézményvezető asszony valamint Éles Béláné tankerületi igazgató köszöntő beszédét követően a Csillagszemű Táncegyüttes, a Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai, majd a Körösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium végzős diákjainak táncos előadását tekinthették meg a fiatalok. A roadshowt tovább színesítette a Hajdúdorogi Mazsorett Együttes, illetve a Stereo 2.0 fellépése.

10 csatolt kép 10987654321
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.