HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. március 11., szerda 11:35

Szociális Földprogram megnyitó 2015.
Idén a Bocskai Filmszínház adott otthont a Szociális Földprogram megnyitójának, melyet március 10-én rendeztek meg a program résztvevőinek.
 
A rendezvényt Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy az idei esztendőben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett szociális földprogramok támogatására kiírt felhívásra városunk 825.000,- Ft vissza nem térítendő, 100% intenzitású támogatásban részesült. Polgármester úr kiemelte, hogy az elmúlt évekhez képest idén pozitív változásként a Hajdúnánás Városi Önkormányzat és a Hajdúnánási Tartósító és Építő Szociális Szövetkezet megjelenik, mint integrátor, melynek eredményeként, ha a zöldségfélék közül felesleg keletkezik, azt felvásárolja a szövetkezet. Szólláth Tibor hozzátette: a Szociális Földprogramnak egy olyan területe ez, mely a saját igények, szükségletek kielégítése mellett plusz anyagi bevételt is tud biztosítani a program résztvevőinek.
 
A program keretében Nagyné Juhász Krisztina, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Városi Bölcsőde intézményvezetője értékelte előadásában az elmúlt négy évet, s vázolta fel az ez évi teendőket. Tájékoztatójában kitért arra is, hogy többek között a Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola, a Szolnoki Regionális Szakmai Konferencia és Budapesten az Országos Szakmai Szövetség meghívásának eleget téve mutathattuk be az országosan is elismert hajdúnánási Szociális Földprogramunkat.
 
A megnyitón Ötvös Sándor, kertészmérnök a biogazdálkodás, míg Boda Lászlóné, dietetikus az egészséges táplálkozás rejtelmeibe vezette be a közönséget.
 
A megnyitót követően 21 család részére vetőmag egységcsomag (burgonya, paprika, borsó, bab, uborka, fokhagyma, vöröshagyma, sárgarépa, petrezselyem stb.) került kiosztásra a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársainak segítségével.


7 csatolt kép 3217654
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.