OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. március 27., péntek 08:37

A gyermekvédelem helyzetét értékelték a szakemberek
Gyermekekkel, gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek találkoztak csütörtökön Oroszlányban, hogy megvitassák a Szociális Szolgálat tavalyi gyermekvédelmi munkájáról készült beszámolót, valamint tájékozódjanak az idei év változásairól, aktualitásairól.

Mátics Katalin intézményvezető köszöntötte a polgármesteri hivatal nagytermében helyet foglaló meghívottakat, köztük Rajnai Gábor alpolgármestert és File Beáta jegyzőt.
Deák Sándorné, a szolgálat igazgató helyettese prezentációjában elemezte az elmúlt évet. Ami elsősorban demográfiai megközelítésből aggasztó, az az, hogy folyamatosan csökken a város gyermeklétszáma, jelenleg 3050-en vannak. 2010. és 2014. között a veszélyeztetett létszám 464-ről 760-ra, a gondozott fiataloké 358-ról 439-re, míg az egyéb szolgáltatást igénybe vevőké 561-ről 1114-re emelkedett. Utóbbit pozitívan értékelte az előadó, mint annak bizonyítékát: mind több fiatalt tudnak megszólítani, mind többen fogadják el a segítséget.

Az alapellátásban 254 gyerekről gondoskodtak 2014-ben. Védelemben 126-an, ideiglenesen elhelyezésben hárman, nevelésbe vételben 53-an, utógondozásban hárman vettek részt.
A kezelt problémák vezető típusát évek óta az anyagi, megélhetési gondok jelentik, de a magatartászavar, a szülők és a család életvitele, a szülő gyermekkel szembeni hanyagsága, illetve a szenvedélybetegségek is meghatározóak az okok között.

Deák Sándorné kiemelte a jelzőrendszer hatékonyságát, elsősorban az iskolák felől érkező információk jelentőségét. A kapcsolat annak ellenére viszonylag jól működik, hogy a gyermekvédelmi felelős álláshely megszüntetésre került az oktatási intézményekben.
2014-ben 22 gyermek követett el valamilyen szabálysértést, 21-en pedig bűncselekményt.
Az illetékesek tavaly 41 esetben regisztráltak a családon belüli erőszakhoz, bántalmazáshoz kapcsolódó eseteket. A megállapítások szerint a problémák elsősorban a szülők közötti konfliktusokra vezethetők vissza, melyeknek szem és fültanúja gyakran maga a gyermek is.
A szolgálat prevenciós, segítő tevékenységéről beszámolva a szakember megemlítette többek között a nyári étkeztetést, a tartós élelmiszer gyűjtést, a ruhabörzéket, a faosztást, az ifjúsági-gyermekklubot, a fejlesztő foglalkozásokat, a nyári táborokat és a játszóházak rendszerét.

Oroszlány, 2015.03.26.



Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.