BUDAPEST FŐVÁROS XIV. kerület - Zugló Önkormányzata
2015. április 10., péntek 14:41

Zugló önkormányzata saját hallottjának tekinti Záborszky Józsefet
Zugló önkormányzata a saját halottjának tekinti a csütörtökön, életének 97. évében elhunyt Záborszky József zenetanár, karmester, zeneszerzőt, a Zuglói Filharmónia alapítóját. Záborszky József  1918-ban született Tokajon, 1954-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolán szerzett ének-zene szakos tanári diplomát, majd 1945 és 1954 között a Vámigazgatóság ének- és zenekarának vezetője volt.
Ezt követően 1962-ig ének-zenét tanított a budapesti I. István Gimnáziumban, ahol 1954-ben létrehozta az István Gimnázium szimfonikus zenekarát, melynek alapító karmestere majd zeneigazgatója lett.  1962-től 1968-ig a gyöngyösi Állami Zeneiskola igazgatója volt,  majd 1968 és 1985 között a Fővárosi XIV. Kerületi Állami Zeneiskola igazgatója volt. Az István Gimnázium szimfonikus zenekara lett az alapja az 1968-ban megalapított XIV. kerületi zeneiskolának, majd szakközépiskolának, melynek első igazgatója Záborszky József lett, aki 1985-ig vezette az iskolát. 
Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. végén döntött az iskolától független, önálló együttes, a  Zuglói Filharmónia megalakulásáról. Az egyhangú határozat elismerte az 1954-ben alapított, immár világhírű együttes, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és állandó partnere, az Oratóriumkórus művészi eredményeit, valamint a kerület kulturális életét és sok ezer fiatal zenei nevelését meghatározó, a művészetoktatás terén is kimagasló értékeket hordozó tevékenységét.
A zenekar 2000-ben Magyar Örökség-díjban, 2011-ben Nemzeti Ifjúsági Zenekari címben részesült.2013-tól elnyerte a Kiemelt Zenekari kategóriát, ezzel Magyarország legjobb hivatásos együttesei közé került – méltó emléket állítva ezzel első vezetőjének, Záborszky Józsefnek.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.