KAZINCBARCIKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. április 15., szerda 10:36

Önkormányzati rendészeti szerv alakul Kazincbarcikán
Többször visszatérő témával foglalkozott április 14-ei rendkívüli ülésén a képviselő-testület: közös akaratként fogalmazódott meg, hogy tovább kell javítani a város közbiztonságát.

Ennek érdekében korábban már felmerült a jelenleg is működő közterület-felügyelet fejlesztése, majd ezt követően egy városőrség felállítása.
A hatályos törvények, jogszabályok és a lehetőségek figyelembe vételével, továbbá a problémák leghatékonyabb orvoslása érdekében a grémium keddi ülésén úgy döntött, hogy létrehoz egy 38 fős önkormányzati rendészeti szervet.
Ezen - a polgármesteri hivatal szervezeti rendszeréhez tartozó – csoport tagjai az elképzelések szerint közterület-felügyeleti, mezőőri, halőri, valamint a térfigyelő rendszer felügyeleti feladatait látnák el.
Mint Klimon István alpolgármester elmondta: a téma kapcsán még jó néhány teendője van az önkormányzatnak. Egyebek mellett az szakmai együttműködési megállapodást kívánnak kötni a rendőrséggel és a polgárőrséggel; meg kell tenniük a szükséges technikai fejlesztéseket, s ki kell választaniuk, majd megfelelő szakmai képzést kell nyújtaniuk a leendő rendészeti dolgozóknak.
Hozzátette még: a várhatóan nyáron felálló rendészeti szerv kapcsán a következő testületi üléseken további előterjesztések és döntések várhatóak. A cél egyértelmű: a város közrendjének- közbiztonságának növelése, a város közterületein tapasztalt jogsértések csökkentése, a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása – momdta Klimon István alpolgármester.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.