OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. április 16., csütörtök 09:32

Önkormányzó fiatalok
A Szabó Mihály települési képviselő kezdeményezésére megszervezett programon File Beáta jegyző köszöntötte az érdeklődőket, elsősorban a bemutatkozó Bábolnai Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat (GYÖK) tagjait.
Vámos Gábor, a vendégtelepülés ifjúsági polgármestere, a szervezet elnöke elmondta: céljuk a város fiataljai számára programok szervezése, illetve érdekeik védelme. 1995-ben alakultak, az országban tizennegyedikként, Komárom-Esztergom megyében elsőként. Kétévente tartanak választásokat, ahol maximum 7 fő képviselőt és egy polgármestert szavazhatnak meg a fiatalok. Minden 11-18 év közötti bábolnai jogosult a választásra és megválasztható. Ami az aktivitást illeti, az 530 érintettből legutóbb 116-an vettek részt a voksoláson, és a mintegy 20 %-os részvétel jelzi a magas érdeklődést.
A bábolnai GYÖK tevékeny részese a település életének, nevéhez fűződik többek között egy játszótár létesítése, nyilvános fal lefestése, a helyi fiatalok ifjúsági cseréken való részvételének elősegítése. A Szent Iván Éj kiemelkedő az események sorában. Ezen a napon látják vendégül a testvértelepülés, Hidaskürt Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatát is. Minden évben versenyt hirdetnek, hogy megtalálják a legszebb és legügyesebb kutyát.
Elismertségüket bizonyítja, hogy a fiatalokat érintő kérdésben a felnőtt önkormányzat kikéri a GYÖK véleményét az adott kérdéssel kapcsolatban.
A bemutatkozást követően a hozzászólók egyöntetű véleménye volt, hogy nem szabad belenyugodni az oroszlányi fiatalok érdektelenségébe, további szervezéssel a városban is le kellene tenni az ifjúsági önkormányzatiság alapjait, de mindez csak az önkéntesség elvének betartásával valósulhat meg – hangzott el.

2015.04.15.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.