OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. május 10., vasárnap 14:30

Európa Napja Oroszlányban
A főtéren megelevenedett az élet, többszázan gyűltek össze, kíváncsian várva a flash mobként beharangozott látványosságot, ami nem is maradt el. Először csak halkan hangzott fel az ismerős dallam, majd sorra csatlakoztak a produkcióhoz a Bakfark Bálint művészeti iskola tanárai és növendékei, az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar zenészei, az Evangélikus Kórus és a Városi Énekkar dalosai, hogy Takács Tímea karnagy vezényletével mind teljesebb hangszereléssel és kórussal szóljon az Európai Unió himnusza, Beethoven Örömódája, amit hatalmas ovációval fogadtak Oroszlány lakói.
Az ünnep szónokaként Lazók Zoltán polgármester arról beszélt, hogy valójában ez a nap nem csak az alapító országok állampolgárait, de az összes tagországét érinti, hiszen mindenki, elkötelezte magát a békeprogram, a szociális fejlődés, a gazdasági fejlődés és a szolidaritás alapgondolatai mellett.
- Hazánknak a belépés egy nagyszerű esély, egy nagyszerű lehetőség volt, és ma is az. A magyar képességek, a magyar emberek profitáltak ebből az esélyből, ebből a lehetőségből, amit az elmúlt bő évtized uniós fejlesztései is bizonyítanak többek között. Az eltelt 11 év alatt egyetlen kormány sem kérdőjelezte meg, és egyetlen politikai erő nem vitázott azzal, hogy ennek a népnek, nemzetnek igenis Európában van a helye – fogalmazott a városvezető.


Közel 60 millió áldozat, lerombolt városok, országok. Ez volt a második világháború, aminek utolsó európai harci cselekményeként 1945. május 9-én a szovjet hadsereg elérte Prágát. 1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter javaslatot tett, és 1951 áprilisában aláírták az első Szén és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést, amit az európai integráció első lépcsőjeként szoktak emlegetni. A kormányfők 1985-ös milánói találkozójukon elhatározták, hogy „Európa napja”-ként fog bekerülni ez a nap a köztudatba, mely minden tagország állampolgárához szól. Magyarország kilenc országgal együtt 2004 májusában lett tagja az Európai Uniónak. A magyar parlament 2005-ben fogadta el azt a törvényt, amely május 9-ét Európa napjává nyilvánította.


Mindkét eseményre emlékeztek szombaton délután Oroszlányban, ahol a programsorozat nyitányaként Európai ellenállás a II. világháborúban címmel nyílt kiállítás a művelődési központban. A rendezvény ezt követően a szabadtéri színpadon folytatódott, ahol a Kecskédi Néptánc Együttes, az Oroszlányi Népdalkör, a HeMo musical stúdió, illetve a Városi Énekkar szórakoztatta a jelenlévőket, majd a nap zárásaként a Napra zenekar adott koncertet.
  
Oroszlány, 2015.05.10.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.