SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2015. május 16., szombat 17:07

Bohócdoktorral adták át a napelemrendszert az óvodában
2015. május 13-án délután az óvodások és sok érdeklődő jelenlétében adták át ünnepélyes keretek között a Püspökmajori Óvoda napelem- és árnyékolórendszerét, amely a három évvel ezelőtti energetikai korszerűsítés mellett a projekt innovatív eleme volt.
Verseghi-Nagy Miklós polgármester kiemelte, hogy a beruházás célja nem egyszerűen az intézmény fejlesztése, hanem a gyerekek kényelme és jóléte, hisz ebben az óvodában nevelődik a jövő generációja, akik a nevelőiktől és a szüleiktől tanulva, a jó példát látva, a szép környezetet értékelve nőnek majd fel. Dr. Matolcsy Károly, az ÉMI tudományos igazgatójának elsősorban az óvodásoknak szóló köszöntő beszédében játékosan mesélte el, hogy mit is jelent az óvodájuk korszerűsítése. Ezt követően a gyerekekkel együtt átvágták a nemzeti színű szalagot, mely után dr. prof. Hablaty Olivér bohócdoktor várva várt előadása következett. A gyerekek A szeretetenergia nem vész el című előadásban nagy örömmel vettek részt, mert a bohócdoktor összegyűjtötte a szeretetenergiájukat, szelektív gyűjtőbe helyezte az összes rosszkedvüket, hogy felhőtlenül örülhessenek az óvodájuk fejlődésének.
A Püspökmajor óvoda épületét 2012-ben a PIME’S projekt keretében újították fel; az általános energetikai korszerűsítés mellett a projekt kötelező eleme volt innovatív megoldások kialakítása, melynek most a napelem-rendszer és árnyékoló megvalósításával tesz eleget az önkormányzat. A rendszer kialakításának költsége bruttó 13 936 ezer Ft, melyből a Concerto PIME’S támogatása 5 775 ezer Ft.
Az árnyékolókon 24, míg a két épületet összekötő üvegezett folyosó tetején további 8 napelemet helyeztek el, melyek a hatékonyság növelése érdekében az évszakoknak megfelelően áthelyezhetőek.
A napelem-rendszer által termelt villamosáram az ELMŰ rendszerébe kerül betáplálásra, a fizetendő áramdíjból pedig levonják a megtermelt áram díját.
A próbaüzem alatt a termelt áram az óvoda teljes villamosenergia-felhasználását biztosította, így a beruházás jelentős megtakarítást eredményez majd az intézménynek.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.