HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 2., kedd 14:42

Megemlékezés a magyar hősök emléknapján
Egy 1917-es törvény írja elő, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni” s méltó módon kell megörökíteni a hősök nevét. Néhány évvel később 1924-ben már a Hősök emlékünnepéről rendelkezett a törvény, amelyben megfogalmazták, hogy május utolsó vasárnapján megemlékezéseket kell tartani országszerte. Ebből az alkalomból rendeztek emlékünnepséget május 31-én, délelőtt Hajdúnánáson, a Hősök Emlékművénél.
Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezik az ország. A hősök hivatalos, törvény által szentesített napja ez, melyet 1925. május 1-jén a honvédelmi miniszter nemzeti ünneppé nyilvánított. Ilyenkor országszerte, így Hajdúnánáson is koszorúkat helyeztek el a Hősök Emlékművénél a nemzeti hőseink előtt tisztelegvén.

Az ünnepi megemlékezés a Hajdúnánási Református templomban emlékező istentisztelettel vette kezdetét. Kocsis Áron, református lelkipásztor igehirdetésében kiemelt egy régi bölcsességet, mely szerint senki sem születik hősnek, de adott helyzetben, történelmi pillanatban azzá válhat. „Mai igénk ennek bizonyítéka, hogy nem az tesz hőssé valakit, hogy erős, bátor, képzett, harcászatilag, stratégiailag sokat tud, hanem az, hogy megvan-e a lelkében a képesség hőssé válni, kiállni valamilyen ügyért, egy szent igazságért, hogy hajlandó-e követni elveit, s nem megtagadva azokat.”

A Református templom előtti téren nemzeti énekünk, a Himnusz dallamaival folytatódott a megemlékezés. Ezt követően Csiszár Imre, Hajdúnánás város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet, aki a történelmi pillanatok felidézése mellett hangsúlyozta, hogy nemzetünknek szüksége van ilyen ünnepekre, megemlékezésekre és szükség van arra is, hogy utódaink sok-sok emberöltőn keresztül ugyanúgy tiszteljék, s ápolják ezeket a tisztes hagyományokat.

Alpolgármester szavai után Kiss Róbert, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár zászlósa a 39-es gyalogezred történetét mutatta be, melynek keretében bejártuk együtt, gondolatban a régi harcmezőket. Kiss Róbert magával hozott egy sziklát abból az állásból, amely visszavételével beírták magukat katonáink a hadtörténelembe. Zászlós úr elmondta: az emlékművön szereplő hősök jelentős része harcolt ennek a sziklának a származási helyén, az olasz fronton, akikre emlékezzünk tisztelettel, s valamennyi bajtársukra, akik a magyar hadtörténelem során életüket adták a hazáért.

Az ünnepi beszédeket követően a jelenlévők az emlékezés koszorúit, virágait helyezték el a világháborús hősök emlékének tiszteletére. Sokakat a háborúk hősi halottjai közül távoli országokban helyeztek örök nyugalomra, s bár volt, akiknek földi maradványait a család hazahozatta, a legtöbbjük emlékét a Hősök Emlékműve őrzi.

7 csatolt kép 3217654
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.