OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 15., hétfő 10:34

Oroszlány 60 a Vértesben
Hatszázötvenen vágtak neki szombaton reggel a 10-20-30-40-50-60 kilométeres gyalogtúrának, illetve a 40 kilométeres kerékpáros etapnak, az Oroszlány 60 teljesítménytúrán.
Az Oroszlányi Sport Egylet (OSE) Természetjáró Szakosztálya (Kószák) által szervezett megmérettetésen a 20 km-es távot választották a legtöbben, szám szerint 166-an, de a leghosszabb útvonalra is vállalkoztak 61-en. A kerékpáros távon 55 induló volt.
Az útvonal az Oroszlány-Majk-Köhányás-Gánt-Vérteskozma-Várgesztes-Csákányospuszta-Vértessomló-Oroszlány által határolt területen belül lett kijelölve, és kevés kivétellel turistautakon haladt a Vértes erdeiben. A szervezők szí­nes térképet, szöveges útvonalleí­rást biztosítottak minden indulónak, és végig gondoskodtak vízvételi lehetőségről is, amire szükség is volt a nyári kánikulában.
Végül 613-an teljesítették a vállalt etapot szinte minden korosztályból, hiszen a legfiatalabb résztvevő még nem töltötte be az első életévét, a legidősebb túrázó pedig elmúlt 70 éves.
Az OSE 25 éves születésnapjának jegyében rendezett esemény sikerét jelzi egyébként, hogy míg az elsőn 300-an vettek részt, a mostani, kilencediken már 650-en. Jövőre június első szombatján pedig jubilálnak, 10. alkalommal várják majd a Kószák a természetjárás szerelmeseit.
 
Oroszlány, 2015.06.14.


2 csatolt kép TúrázókOroszlány60
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.