HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. július 2., csütörtök 10:32

XXII. Ligetaljai Kulturális Napok
A 22. alkalommal Nyíradonyban megrendezett Ligetaljai Kulturális Napokon koncertek, sport és főzőverseny várta az érdeklődőket június 26-27-28-a között.  A rendezvény egyik díszvendége Hajdúnánás volt.

A programokra a környező településekről is szép számmal érkeztek. A három napos rendezvényen a kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a számukra legmegfelelőbb kikapcsolódási lehetőséget. A színes programok között volt sétavonat, játszóház, kézműves foglalkozások, főzőverseny, utazó vidámpark, labdarúgó torna, asztaltenisz-verseny, sakktorna és kerékpártúra is.

A rendezvényen jelen volt Tasó László, a Nemzeti Fejlesztésügyi Minisztérium államtitkára, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatok Közgyűlésének elnöke, valamint Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere.

Kondásné Erdei Mária, Nyíradony polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: a kulturális rendezvények közösség összetartó erővel is bírnak, hiszen a szomszédos települések számára is lehetőség nyílik, hogy bemutassák hagyományőrző, kulturális csoportjaikat. Polgármester asszony beszédében kiemelte a Nánási Portéka nemzetközi sikerét is, mely nemcsak városunkat, hanem hazánk hírnevét is öregbíti.  

Az eseményen igen nagy érdeklődés övezte portékásainkat, a Bocskai Korona standját és a régi hagyományokat, kézműves ipart felelevenítő szalmafonással, bőrdíszműves, hímző és nemezeléssel foglalkozó Hajdúnánási Helyi Sajátosságok termékeit is.

6 csatolt kép 321654
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.