HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. július 29., szerda 11:49

Csatazaj és vigalom: Színes programok az II. Hajdúk Világtalálkozóján
Határon innen és túl, a nagy hajdúvárosok mellett a mai Hajdú-Bihar megyében található „kishajdú települések”, a Nyugat-Dunántúl és az erdélyi Partium területén is találunk olyan településeket, amelyeknek valamilyen kötődése van a hajdú identitáshoz, helyi öntudatukban és írott történelmükben őrzik a hajdú múltat.
 
A hajdúk 2015-ben ismét Hajdúnánáson találkoznak július 31-augusztus 2. között, hiszen a tavalyi 4 nap programjai több ezer embert mozgattak meg. Harci bemutatók, tábori mulatozás, népi játszóház, török főúri díszsátor, cél és harci céllövő bemutatók várják az érdeklődőket a hajdúk második világtalálkozóján. 
 
Hajdúnánáson a nyár kellős közepén visszautazhatunk az időben néhány évszázadot. A korhű viseletbe öltözött császári és hajdú katonák mellett az érdeklődők korhű csatajelenteket láthatnak a Hajdúnánási Gyógyfürdő Fesztiválterületén augusztus 1-jén 11:30 és 18:30-tól. A katonai bemutatókra a magyar csoportok mellett érkeznek vendégek Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból is.
 
A legkisebbeket népi játékok, az íjászat szerelmeseit Mónus József és többszörös Európa-bajnok íjász barátainak céllövő bemutatója várja, mindeközben megízlelhetők a hajdúságra jellemző ételkülönlegességek. A kultúra kedvelőit péntek este a „Legenda” című táncos álomjáték előadás várja a Naná Színház közreműködésével.
 
A három napos rendezvény célja megeleveníteni Bocskai korát, hogy a hajdú gyökerekkel rendelkező településeken élők, illetve a térségünk számára - a hajdú azonosságtudat és az összefogás jegyében – az érdeklődőket egyfajta kulturális és művészeti találkozóra invitáljuk Hajdúnánásra.


6 csatolt kép 321654
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.