HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. augusztus 4., kedd 10:39

Puskalövés, ágyúszó, kardcsengés: ismét megelevenítették Bocskai korát Hajdúnánáson
Középkori harc és tábori mulatozással, fáklyás felvonulással, hárem hölgyekkel, játszóházzal várták a hajdúk a világtalálkozóra látogatókat július 31. és augusztus 2. között.
A hajdúk 2015-ben ismét Hajdúnánáson találkoztak július 31-augusztus 2. között. Az elmúlt hétvégén minden érdeklődő bepillantást nyerhetett a középkori világba, aki kilátogatott a második Hajdúk Világtalálkozójára a városi gyógyfürdőbe.

A három napos programsorozat péntek délután vette kezdetét a „Magyar hajdú ajkán kél győzelmi ének, büszke hirdetője Bocskay nevének” – A hajdúk öröksége című tudományos konferenciával, mely a Debreceni Egyetem és a Hajdúnánás Városi Önkormányzat közös szervezésében valósult meg.

A rendezvény látványos elemei péntek este a főtéren kezdődtek, ahol Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere köszöntötte a résztvevő XVI-XVII. századra jellemző díszbe öltözött katonai csapatokat. Ezt követően a hajdú ősök tiszteletére muskéta lövéseket hallhattak az érdeklődők, melyet a hadbafogadás ünnepélyes pillanatai követtek, melynek során a hajdútelepülések polgármesterei, alpolgármesterei adták át a bandériumi csapatok vezetőinek a hajdú botokat. Az est zárásaként a „Legenda” című táncos álomjátékot tekinthették meg a fürdőbe kilátogatók a Naná Színház és az érmihályfalvai Nyíló Akác Néptáncegyüttes közreműködésével. 

Újkenyér havának első napján a kulturális és gasztronómiai programok mellett látványos, korhű katonai bemutatók is színesítették a napot, hiszen akik kilátogattak a Hajdúnánási Gyógyfürdőbe a XVI-XVII. század csata jelenetei  elevenedtek meg előttük. Az II. Hajdúk Világtalálkozóján ugyanis a cél az volt, hogy élethűen bemutassák a kor hagyományait, emellett a látványos fegyver- és harcbemutatókat is. A programsorozaton közel 150 hagyományőrző vett részt, akik közül érkeztek hazánkból, Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból is.

Kávé, tea, keleti italok, vízipipák és gyönyörű háremhölgyek varázsolták el azokat, akik az egésznapon át tartó katonai bemutatók és a gasztronómiai programok látogatását követően betértek a török főúri díszsátorba. A nap folyamán Mónus József és többszörös Európa-bajnok íjász barátai Majoros József és Prokaj Kiara cél és harci céllövő bemutatójukat tekinthette meg a közönség.
Ezen a napon szervezték meg a hagyományos népművészeti vásárt is, amelyre elsősorban helyi alkotók érkeztek, de találkozhattunk más városokból érkezett árusokkal is.

Érmihályfalva legjelentősebb kulturális nagykövetei a Nyíló Akác Néptáncegyüttes és a Lengyelországból érkező Nádtető „Strzecha” zenekar fellépését követően Varga Lajos az I. Magyar Fehérasztal Lovagrend nevében adta át id. Hódos Antal részére az örökös slambucfőző mester címet. A leszálló estében a Turba Luporum zenekar koncertje szórakoztatta a nagyérdeműt.

A Hajdúk Világtalálkozója vasárnap a református templomban istentisztelettel, illetve a Bocskai-szobor előtt ünnepélyes puskalövésekkel ért véget. 

Az immár második alkalommal megrendezett Hajdúk Világtalálkozójának nem titkolt célja és szándéka, hogy a nagy és kis hajdútelepüléseket felkutatva a hajdú azonosságtudat és összefogás jegyében a településeken élőket egyfajta kulturális és művészeti találkozóra invitálják Hajdúnánásra minden év nyarán.

Fotó: Füz László


8 csatolt kép 87654321
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.