OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. augusztus 12., szerda 11:53

Erdélyben jártak
Hatnapos erdélyi kiránduláson vettek részt a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének és baráti körének tagjai. „A közösség alap célkitűzése a Kárpát-medencei magyarsággal való kapcsolattartás, az ott élőkkel történő baráti viszony kialakítása és ápolása, nemzeti kultúrájuk és hagyományaik továbbvitelének támogatása.” – fogalmazta meg útjuk lényegét Nagy Csaba, a civil szervezet elnöke. Az ötvenfős társaság bebarangolta Szászföldet, a Barcaságot, Háromszéket, Havasalföldet, Erdővidéket és Székelyföldet. Többek között megtekintették Aradot, Déva várát, Nagyszebent, a törcsvári kastélyt, a Szent Anna-tavat, a Mohos tőzeglápot, Kézdivásárhelyt, a sinaiai Peles-kastélyt, Brassó városát, Benedek Elek emlékházát Kisbaconban, Székelyudvarhelyt, a farkaslakai temetőben Tamási Áron sírját. A gazdag programban további érdekes látványt nyújtott az Apor-lányok feredője, II. Rákóczi Ferenc hű társának, Mikes Kelemennek emlékháza Zágonban, a korondi vásár, a Király-hágó és végezetül Nagyvárad. A csoportot az erdélyi származású, Bokodon élő László Ernő kalauzolta a látnivalók tengerében. Vezetésével nem csak számos települést, nevezetességet, emlékhelyet kerestek fel az oroszlányiak, hanem átfogó történelmi, kulturális és építészeti ismeretekkel is gazdagodtak.
Oroszlány, 2015.08.12.

3 csatolt kép Erdély3Erdély2Erdély
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.