GILVÁNFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2015. szeptember 2., szerda 11:55

Becsengettek...
A Gilvánfával szomszédos Magyarmecskén – Léderer Samu és családjának az egykori házában, 1944. április 26-án a csendőrök vele együtt egy tucat zsidó származású lakost hurcoltak el, s közülük 11 soha nem tért vissza az auschwitzi lágerből, – a mai Petőfi Sándor utca 96. számú épületegyüttesben és a hozzátartozó telken augusztus utolsó napjaiban is serény munka folyik. Alapos változásokkal indul ugyanis a szeptember elsejei tanévkezdés a Magyarmecskei Általános Iskolában.

Ma még az olvasható az iskolai titkársági iroda ajtaján, hogy Balatoni Tamásné igazgató, Dalmi Sándorné igazgató-helyettes és Bite Lajosné iskolatitkár. Ugyanakkor a helybéliek számára köztudott, hogy az intézmény eddigi vezetője a nyugdíjba vonulása előtti kötelező felmondási idejét tölti, most a megbízott vezető az eddigi helyettese.Változás az idei tanévben a hároméves kortól kötelező óvodáztatás, ezt is az iskola ellenőrzi az elsősök esetében.
Három nyelvű köszöntő a zsibongóban
Az új tanévre felkészülés látványos szakaszán már túl van a tantestület, pedig idén augusztusban is voltak pótvizsgázók. De már csinosították az osztályokat, a labirintus-szerű folyósokat, meg a zsibongót, ahol 3 nyelvű köszöntő fogadja a betérőket. A statisztikai adatok szerint a magyarmecskei nyolc osztályban összesen 137 diák sorakozhat az elsejei, ünnepélyes tanévnyitóhoz. Közülük pontosan ötvenen, naponta, Gilvánfáról indulhatnak az iskolába. A távolsági autóbusz menetrend is az iskolakezdéshez (08:00 óra) és a tanítási nap befejezéséhez (16:00 óra) igazodik.
Bogdán Krisztofer, Csonka Viola Amanda, Ignácz Veronika Zsuzsanna, Orsós Antónia, Palkó Krisztián és Pálinkás Alexandra: ők a gilvánfai első osztályosok.
Hambalkó Lilla és Radic Krisztina lesznek a tanítóik, akik már az osztály táblájára is fölírták a diákok köszöntőjét. Sőt, elkészült a névre szóló,,tudásfa” a 16 elsős diáknak, iderakják fel a jól tanulók dicséreteinek a jeleit. (Lásd: Galéria/képek) A jogszabályok alapján már az első osztályban elkezdik az idegen nyelvű képzést is – a gilvánfaiaknak ez az angol lesz.

 A szociális alapú diákkedvezmények
– Mivel egész napos tanítási rend van, ezért tízórait, ebédet és uzsonnát is kapnak a diákok. Ezért az ötven gilvánfai közül csak egynek kell térítést fizetnie, a többieknek a családjuk anyagi helyzete miatt nem.
Fontos tudni, hogy automatikusan csak az első, a második és a harmadikosztályosok kapnak fizetési mentességet az iskolai étkezésért. A felsőbb éveseknél (tehát a negyediktől a nyolcadik osztályig bezáróan) már a szülőknek kell a gilvánfai önkormányzatnál, a Polgármesteri Hivatalban kezdeményezniük igazolásaik alapján a gyermekvédelmi határozat meghozatalát. Amit ha bemutatnak a magyarmecskei iskolában, akkor már azután szintén nem kell fizetniük a gyermekeik étkeztetéséért.
– Ugyanez az eljárási rend érvényes tankönyvellátásra is. Az ötvenből csak egy gilvánfai diáknak kell a 12 ezer Ft körüli csekket befizetnie szeptember tizenötödikéig. Egyébként már elsején, kedden, az első tanítási napon megkezdik a tankönyvosztást, itt a szülőknek kell aláírásukkal hitelesíteni az átvétel tényét.
– Sok a bejáró diák Magyarmecskére – Gilvánfáról, Kisasszonyfáról és Magyartelekről. A 10 hónapra érvényes gilvánfai diák autóbuszbérletért (5.920,- Ft) sem kell fizetni. Viszont ha bármi okból elveszíti a diák, akkor azt már a szülők pénztárcája bánja; havonta 590 forint mértékben.
Megújul az iskolai testnevelés
Az iskola udvarán, a kézilabda pálya közvetlen szomszédságában gőzerővel folyik az építkezés. Készül a tornaterem; hozzá öltöző, szertár és zuhanyzó is lesz. Itt is a gázzal fűtésre készülnek.
A mindennapos testnevelés miatt ez hatalmas előrelépés lesz az iskola diákjainak, hiszen eddig télen vagy esőben csak a főépületet használhatták.
A tornatermi belső terek kialakítása – nagy valószínűséggel minimális átrendezéssel – alkalmas lesz az iskolai és települési közösségi rendezvények helyszíneként. A tervezett befejezési határidő október tizenötödike lesz.
A tanév rendje:
– az őszi szünet: 2015. október 26-tól október 30-ig,
– a téli 2015. december 21-től december 31-ig tart,
– a tavaszi szünet 2016. március 24-től március 29-ig.
Mire jogosít a diákigazolvány?
- A helyközi, távolsági járatokon (a MÁV-on, a Volánbuszon) 90 százalékos kedvezménnyel vehettek diákbérletet a lakó- vagy tartózkodási helyetek és az iskola közötti távolságra.
– Az ország egész területén 50 százalékos kedvezménnyel vehettek távolsági busz- vagy vonatjegyet.
– A nyilvános könyvtárakba 50 százalékos áron iratkozhattok be.
– 26 év alatt több múzeum állandó kiállítását nézhetitek meg ingyen. Erre minden hónapban egyszer, egy kijelölt hétvégi napon van lehetőségetek.
– Különböző településeknél többféle cégeknél vannak diákkedvezmények, többek közt edzőtermeknél, mobilszolgáltatónál, éttermeknél, optikákban, vagy akár autósiskolában is.
– A MÁV-on 26 éves kor alatt 33 százalékos hétvégi kedvezményt kaphat az is, akinek már nincs diákigazolványa. Ezt a kedvezményt péntek délelőtt 10 óra ésvasárnap éjfél között vehetitek igénybe.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.