BORDÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2015. szeptember 16., szerda 10:06

Megvan az osztályharc győztese
A hétvégén Bordányban meghirdetett programokhoz kapcsolódóan osztályharcot is hirdettek a szervezők. A helyi iskola 4. a osztálya szinte minden versenyszámban jól teljesített, így szerezhették meg az első helyet. Nyereményük egy győri osztálykirándulás lett.  Holtversenyben a 4. b és a 6. osztály állhatott a dobogó második fokára. Nyereményük 20-20 ezer forint osztálypénz lett. A 3. a osztály a dobogó harmadik fokára léphetett fel, a nyereményük 15 ezer forint amely ugyancsak az osztálypénzbe kerül. A különböző, szinte az egész napot átfogó versenyszámokban hol a diákok, hol a szülők mérhették össze erejüket. Volt, aki a kecskefejésben, volt aki a káposztadobásban volt a legjobb. Beszámított a végeredménybe az ezen a napon megrendezett mezei futóverseny és a főzőverseny eredményei is. Javíthattak még az eredményen az osztályok kreatív tagjai, akik a rajzversenyen szereztek extra pontokat, de a kecsketejivó verseny eredménye is szorosabbá tette a küzdelmet: a diákok tejivásban, a szülők sörivásban mérkőztek egymással. A kecskehajtásban szerzett pontok aztán mindent eldöntöttek, így alakult ki a fentebb már leírt végeredmény. Köszönet az iskolának, a szülői munkaközösségeknek, szülőknek és természetesen a szervezőknek is. Egy élményekkel teli napon vehettek részt a bordányi Ádám Jenő Általános Iskola és Művészeti Iskola kisdiákjai!

4 csatolt kép Osztályharc BordánybanOsztályharc BordánybanOsztályharc BordánybanOsztályharc Bordányban
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.