DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. március 3., szerda 10:12

Spanyol cég gyárthatja az új debreceni villamosokat
Eredményesen zárult az új debreceni 2-es villamosvonal járműveinek beszerzésére negyedszer indított nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás.

A hivatalosan „18 db azonos típusú, legalább 70%-ban alacsony padlós, normál-nyomtávolságú, légkondicionált közúti csuklós villamos, valamint a működtetéshez szükséges karbantartási eszközök, tartalék alkatrészek szállítása Debrecenbe és kapcsolódó szolgáltatások biztosítása” elnevezésű nyílt közbeszerzési eljárás keretében a szakmai bírálóbizottság és a debreceni közgyűlés tulajdonosi bizottsága 2010. március 3-án döntést hozott. Javaslatuk alapján a nyertes ajánlattevő – és ezzel a 18 új villamos szállítására jogot szerző cég – a spanyol C.A.F. vasúti járműgyártó, amelynek gyártmányai világszínvonalúak.
A nyertes ajánlat szerződéses értéke nettó 44.158.170 euró, amely összeg a járművek ára mellett tartalmazza a karbantartási és üzemeltetési eszközök, tartalék alkatrészek valamint a garanciális szerviz költségét is. Az első jármű szállítási ideje a szerződéskötést követő 22. hónap. Az összes jármű – folyamatos szállítással – 2013 év elejére fog megérkezni.




Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.