FELSŐMOCSOLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2015. szeptember 17., csütörtök 14:54

Nagykorpád és Felsőmocsolád összefogása az ivóvízért
Sikeres próbaüzemet követően ma két somogyi vízműben is műszaki átadás-átvételi eljárás vette kezdetét. Az egymástól ugyan jelentős távolságra fekvő Felsőmocsolád és Nagykorpád annak érdekében hozott létre társulást, hogy pályázati úton nyerjen forrást ivóvízproblémája megoldására. A két évvel ezelőtt indított program utolsó fázisa a beruházások mai hatósági átvétele.

Nagykorpádon és Felsőmocsoládon is az önkormányzatok tulajdonában lévő vízmű látja el a lakosságot évtizedek óta ivóvízzel. A helyi kutakból mindkét településen olyan vizet tudtak csak szolgáltatni, melyben határérték feletti koncentrációban jelent meg az ammónium, sőt Nagykorpádon magas volt a vastartalom is. A meglévő vízkezelő rendszerrel nem lehetett vízkémiai és mikrobiológiai szempontból stabil vizet szolgáltatni, ezért a szükséges korszerűsítéshez támogatást kerestek.

A Nagykorpád és Felsőmocsolád Községek Ivóvízminőség-javító Társulása által összeállított pályázat a két település vízműveinek megújításáról szólt, melynek építési munkálatait 2014 májusában kezdték meg. A beruházás részeként Nagykorpádon új vízkezelő épület készült, melybe komplex vízkezelő berendezést helyeztek el. Felújították a meglévő víztornyot, új vasiszap-ülepítőt alakítottak ki, kiépítették az üzemirányítást, és átmosták a teljes ivóvízhálózatot. A hálózati rekonstrukciós munkák után kicseréltek 73 házi bekötést és a tűzcsapokat, ezen kívül átépítették a csomópontokat. A vízműtelephez vezető utat pormentesítették. Felsőmocsoládon ugyancsak új kezelőépülettel bővült a vízmű, ahová korszerű vízkezelő berendezés került. Elkészült az új vasiszap-ülepítő, az udvartéri medence, a tisztavíz-tároló és a hálózati nyomásfokozó. Kiépült az üzemirányítás, a meglévő kútban kicserélték a szivattyút, felújították a régi víztornyot és a vízszolgáltatás biztonsága érdekében egy tartalékkutat fúrtak. A településen 6678 méternyi vezetéket tisztítottak ki és 10 csomópontot átépítettek.

A 204 millió forint nettó költségvetésű beruházáshoz csaknem 184 millió forintot biztosított az Európai Unió és a magyar állam, valamint további több mint 20 millió forintot a BM EU Önerő Alap. Ennek köszönhetően a lakosságnak semmilyen anyagi terhet nem jelentett a beruházás. Az elnyert támogatás eredményeként az idei ősztől ezer lakos életminősége javul Nagykorpádon és Felsőmocsoládon.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.