Szeptember 20-án, vasárnap
Székely Menekültek Emléknapját tartottak Hajdúnánáson a Katolikus Templomban,
annak tiszteletére, hogy kilencvenkilenc esztendeje 1916 őszén az I.
világháborúban Magyarország keleti vármegyéit ért román támadás miatt menekülni
kényszerült több mint 220 ezer székely.
Városunkban
2011 óta minden év szeptember végén egyházi és világi személyek együtt
emlékeznek meg az immár 99 éve történt több mint 3200 székely menekült
városunkba való befogadásáról.
2015.
szeptember 20-án ismét megemlékeztünk az 1916. évi befogadásról, az akkori
eseményekről. Az V. Székely Menekültek Emléknapja a hajdúnánási római katolikus
templomban a délelőtt folyamán vette kezdetét, szentmisével, melyet
Főtisztelendő Monsinyor Dr. Darvas - Kozma József pápai káplán, címzetes
esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia plébánosa mutatott be, aki
prédikációjával az egész Székelyföld, egész Erdélyország üzenetét hozta el a
megjelentek számára.
A
szentmisét követően a templomkertben a Székely Menekültek Emlékoszlopának
koszorúzási szertartása vette kezdetét. A XX. század leghatalmasabb
népáradatából 20 ezer főt a hajdúk, ebből 3200 főt pedig Hajdúnánás városa
fogadott be – emlékezett vissza a Móricz Pál Helytörténeti Gyűjtemény
igazgatója. Buczkó József kiemelte – „Ezen a helyen, ahol az imádságos
lelkületű katolikus székelyek az ő Babba Máriájukhoz jöttek imádkozni, 2011-ben
a menekülés 95. évfordulóján emléket állítottunk a befogató szeretetnek. Az
akkoriak emberbaráti cselekedetükkel, amikor székely testvéreikkel megosztották
hajlékukat és utolsó falatjukat, egyben hidat is építettek a hajdúk és a
székelyek között.”
Buczkó
József köszöntője végén bemutatta a közönség számára azt a képet, melyet Dr.
Darvas – Kozma József plébános úr hozott magával egy olyan Csíkszeredai
fametsző művész úrtól, akinek a nagyapját itt Hajdúnánáson fogadták be és aki
mint unoka hálája, tisztelete jeléül városunknak egy igen szép metszetet
ajándékozott.
Az
ünnepi köszöntők elhangzása előtt egy részletet hallhatott meg az emlékező
közönség Dr. Szekeres József írásából, aki 1916 őszén a menekülés óráiról az
egyházközség História Domusában jegyezte le a történéseket, melyet Holocsi
Mária Anna tolmácsolt.
Nagytiszteletű
Gacsályi Gábor, hajdúnánási református lelkipásztor igei köszöntő szavai után
Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, aki
elmondta – „Nekünk van egy közös tudásunk. Ez a tudás az, hogy mi számíthattunk
és számíthatunk egymásra, bár éppen ennek pont az ellenkezőjét próbálják nekünk
óráról-órára, napról-napra elmagyarázni.” Polgármester úr hozzátette, hogy meg
kell osztanunk ezt a tudást, hiszen hamarosan a száz éves évfordulón
emlékezhetünk a székely menekültekre, melyen lehetőség nyílhatna ezen célok
elérésére.
„Itt
van a száz éves évforduló, legyen ez az üzenetünk nekünk, hajdúságiaknak és
csíkiaknak a világ magyarsága felé, hogy igenis ez nem így van. Mi magyarok
képesek vagyunk összefogni, tudunk egymásra számítani. Ennek az elmúlt száz
évnek is egy fontos üzenete, de a következő száz év számára még fontosabb
üzenet.” – tette hozzá Szólláth Tibor.
„Nekünk,
székelyeknek a 20. században mindkét világégéskor menekülnünk kellett.
Szüleink, nagyszüleink történetei alapján a mi generációink családi
emlékezetében inkább a második világháborús események élnek, de emlékeznünk
kell a korábbi történésekre is, hiszen múltunk ismerete nélkül szegényebbek
lennénk.” üzente Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke,
akinek levelét Dr. Majorosné Pál Edit középiskolai tanárnő tolmácsolta.
Füleki
Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a csíkszeredaiak köszönetét hozta el, s
tolmácsolta a közönség számára. „ Ez egy jó példa, s tanulnunk kell. Itt az
ideje a magyar-magyar összefogásnak, s annak, hogy tanuljunk elődeinktől.”
Alpolgármester úr felhívta a figyelmet arra, hogy nem pusztulhat a magyar
nemzet, össze kell fognunk és együtt kell talán a következő keresztény Európát
megvédenünk.
A
köszöntők után a résztvevők Székelyföldről hozott porszemeket helyezték el
annál az emlékkereszt lábánál, amely az 1916 és 1918 között Hajdúnánáson
elhunyt 38 székely menekült emlékére állítottak, ezzel is erősítve az
összetartozást, az egységet. Az emlékezés záró akkordjaként előbb a székely
népünk himnuszát, ezt követőn pedig nemzeti imánkat, a Himnuszt énekelte el az
emlékező közönség.
|