SOMOGY VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2015. október 12., hétfő 13:28

Támogatásra szólít fel a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke
Egymillió forintot ajánlott fel elnöki keretéből Barcs és Zákány önkormányzatának Jakó Gergely. A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke felszólítja a magyarországi települések vezetőit, fővárosi és megyei közgyűléseit, kövessék példáját és lehetőségeikhez mérten támogassák a migrációs válságban érintett önkormányzatokat!
Ötszáz-ötszázezer forintos támogatásban részesítette a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke Barcs és Zákány önkormányzatát a migrációs válság miatt megnövekedett kiadások enyhítésére. A támogatási szerződéseket hétfőn írták alá a kaposvári Vármegyeházán, ahol Jakó Gergely hangsúlyozta:

„A két somogyi település önkormányzata, a barcsi és zákányi emberek példát mutattak önzetlenségből, segítőkészségből és emberségből az országnak, Európának és az egész világnak. Több mint három hete ott vannak a határon, több mint három hete állják a sarat az iszonyatos méretű emberáradat által okozott válsághelyzet kezelésében. Új feladat elé állította a két települést a kialakult helyzet, melyet elismerésre méltó módon oldottak meg.

Ahogy megérkeztek az első hírek a migránsok érkezéséről, azonnal cselekedtek, megfelelő fogadópontot alakítottak ki, megszervezték élelmezésüket és egészségügyi ellátásukat, továbbutazásuk lehetőségét.

Nekik is köszönhető, hogy rend van Somogy megye határain. Nincs pánikhangulat, a megye déli részén élők is nyugodtan hajtják este a párnára a felüket. Folyamatosan takarítják a migránsok útvonalát, elszállítják a veszélyes hulladékot. Még néhány példa: összefogták a helyi vállalkozásokat, több helyen a terület kialakításához földunkákra és mobil illemhelyekre is szükség volt. Első szóra keresték a szálláslehetőségeket akár több száz főnek, ha kellett, ételről gondoskodtak. Segítettek a segítőknek, ha kellett éjszaka, ha kellett nappal. Nem az volt az első kérdés, hogy ezt ki fogja kifizetni, hanem tették a dolgukat, ahogy azt elvárják a településen élők és az ország polgárai. Mindez nem kevés pluszmunkával és pluszköltséggel jár, ráadásul komoly terhet rónak az önkormányzatok költségvetésére is. Még a leggazdagabb önkormányzatokat is megviselnék ezek a kiadások, ezért döntöttem Barcs és Zákány támogatásáról. Tudom, hogy ez az összeg csak csepp a tengerben, de az első cseppet reményeim szerint követi majd több is.

Vannak az országban szerencsésebb helyzetben lévő települések, ahol csak televízióban láttak migránsokat, ahol csak a hírekből ismerik ennek az egész válságnak hatásait, nyugodtan, békésen élik mindennapjaikat. Azt azonban nekik is tudniuk kell, hogy ezt a békét és nyugalmat nagyrészt a barcsi, zákányi, beremendi, hegyeshalmi és a többi érintett településen szolgáló rendőröknek, katonáknak, az ott élő embereknek és önkormányzatoknak köszönhetik.

Egy demokráciában azonban nem hagyhatjuk magukra azokat a településeket, melyek értünk, magyar emberekért teszik - erőn felül teljesítve - dolgukat. Meggyőződésem, a migrációs válság terheit nem csak nekik kell viselni. Erkölcsi kötelességünk hát kiállni mellettük, és támogatni munkájukat. Ezért arra kérem Magyarország valamennyi településének vezetőjét, a fővárosi és megyei közgyűlések vezetőit, kövessék példámat és lehetőségeikhez mérten támogassák a migrációs válságban érintett önkormányzatokat!”
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.