BUDAPEST FŐVÁROS XXII. kerület - Budafok-Tétény Önkormányzata
2015. december 18., péntek 11:10

Pelikán Imre Közösségi Ház
A Baross Gábor Telepi Polgári Kör és az önkormányzat Pelikán Imrét 96. születésnapján azzal lepte meg, hogy a barossi székház mostantól az ő nevét viseli.
Pelikán Imre 37 évnyi elnöki munkáját ezzel szerették volna megköszönni a kör tiszteletbeli örökös elnökének. Az ünnepségen Karsay Ferenc polgármester adta át a gravírozott kulcsot Imre bácsinak.
"Most egy olyan embert köszönthetünk, aki igazi lelke és motorja Barossnak. Sajátjának érzi a kerületet és az itt élő embereket, egy igazi ős apa. Az ünnepség előtt összeszámoltam, hogy több mint 12 emlékhely fűződik Imre bácsi nevéhez és ebben az a különleges, hogy ő nemcsak kitalálta ezeket, hanem meg is valósította."- mondta Karsay Ferenc polgármester. Pelikán Imre bácsi könnyes szemmel vette át a róla elnevezett épület kulcsát.
"Ha most visszagondolok, arra a 37 évre, amikor én voltam a kör elnöke, soha nem voltam egyedül. Mindig ott volt körülöttem 350 segítő, akik ha bármit kitaláltam, azt megcsinálták. Hálás vagyok nektek és a jóistennek, hogy most itt és veletek lehetek." - mondta Imre bácsi. A köszönő szavak után Tamon Erika Imre bácsi két kedvenc dalát énekelte el, majd Kopasz Sándor mondott verset.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.